
Fotó: A szerző felvétele
2010. június 21., 09:102010. június 21., 09:10
A versenyek a város két középiskolájának, a Johann Ettinger Német Gimnázium és a Traian Vuia Szakközépiskola pályáin zajlottak. A játékok ünnepi megnyitójára szombat délután került sor, amikor is Szatmárnémeti új főtérén a sérült sportolók szatmári élsportolókkal és a polgári rendőrség tagjaival közösen vitték át a „reménység lángját” az Ady Endre utcai sportcsarnokba.
A sportteremben, akárcsak az igazi olimpiákon, valamennyi részt vevő csapat zászlóikkal együtt felvonult, majd Ilyés Gyula, a város polgármestere köszöntötte a résztvevőket és a szervezőket. Cristian Ispas, a paralimpiai játékok igazgatója szerint ezek az események azért fontosak, mert felhívják a figyelmet sérült embertársainkra, illetve arra, hogy róluk sem szabad elfeledkezni, és segíteni kell őket a beilleszkedésben.
A paralimpiai játékok keretén belül zajlott le az Egészséges Sportolók elnevezésű program is, amely az értelmi fogyatékos sportolók egészségének és fizikai erőnlétének a megőrzését tűzte ki célul. Ennek keretén belül a résztvevők ingyenes szemészeti, fül-orr-gégészeti és lábegészségi vizsgálatokon vehetnek részt, illetve olvasó- és napszemüveget is kaptak.
A nemzetközi paralimpiai szövetség világszinten 180 tagországot számlál több mint hárommillió aktív sportolóval. A romániai paralimpiai mozgalom 2003-ban indult, és a sérült fiatalok társadalmi beilleszkedését tűzte zászlójára. Nézeteik szerint a sporttevékenységeken keresztül az értelmi fogyatékos fiatalok is felfedezik a magukban rejlő értékeket és lehetőségeket, és ezáltal a társadalom és a családjuk önbizalommal telt aktív tagjaivá válhatnak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.