Hirdetés

Remekeltek a „szakisok” a gólyabálon

„Nem nyerni és nem a díjért jelentkeztünk a versenyre, hanem a móka, a bulizás kedvéért” – jelentette ki a Krónika kérdésére Oláh Tivadar, a gyergyószentmiklósi Gépgyártó Iskolaközpont diákja, aki párjával, Portik Tündével első helyezést ért el az első ízben Gyergyói-medence-szintűre kiterjesztett gólyabálon.

Jánossy Alíz

2009. március 23., 11:182009. március 23., 11:18

Az RMDSZ Gyergyó Területi Ifjúsági Tanácsának szervezésében zajló rendezvény több meglepetést is tartogatott amellett, hogy idén első alkalommal meghívást kapott a Gyergyói-medence valamennyi középiskolás gólyapárja, nem csak a városiak, ahogyan ez mostanig zajlott.

„Több okból hívtuk meg a környező községek középiskoláinak gólyapárjait. Egyrészt, mert a román tannyelvű Szent Miklós Gimnázium gólyapárja nem vállalta magyar nyelven a megmérettetést, másrészt, mert úgy gondoltuk, hat pár között keményebb verseny alakulhat ki, mintha csak a város három gimnáziumának gólyái mérkőznek meg egymással” – fejtette ki a Krónika kérdésére Kolumbán Boglárka tanítónő, a rendezvény főszervezője.

Mint mondta, jövőtől a Hargita megyei ifjúsági szervezetek azt tervezik, hogy megyei szintű gólyabált rendeznek, és úgy tartják becsületesnek, ha Gyergyó térségét olyan gólyapár képviseli majd, amely egy medenceszintű megmérettetésből került ki győztesen.

„Ehhez tartottunk egy kis bemelegítőt idén” – szögezte le a főszervező, és arra is kitért, elképzelésüket siker koronázta, hiszen a legjobb három közé két olyan középiskola képviselői kerültek, akiket mostanig nem is hívtak a vetélkedőre.

A másik meglepetése a medenceszintű gólyabálnak az volt, hogy megtört a város elit gimnáziumának számító Salamon Ernő Gimnázium mostanig tartó sikersorozata, hiszen a Miss Gólyának járó korona idén a gyergyóiak által egyszerűen „szaki”-nak becézett Gépgyártó Iskolaközpont gólyájának fejére került.

„Mindenre számítottunk, csak arra nem, hogy mi leszünk az elsők” – fejtegette Portik Tünde azt sem titkolva, hogy ismerve a Salamon Ernő Gimnázium eddigi töretlen sikerét úgy indultak a versenyen, hogy természetes formájukat hozzák, anélkül, hogy többnek próbálnának mutatkozni a színpadon, mint amilyenek a hétköznapi életben.

Azonban úgy tűnik, éppen ez a természetesség volt a nyerő a zsűri számára, amely minden versenyszám után kommentálta is a versenyzők produkcióját, illetve megindokolta, melyik párnak miért adta éppen azt az osztályzatot, amit adott.

A hangulatos vetélkedő legjobbja a már említett Gépgyártó Iskolaközpont gólyapárja lett, második helyezést ért a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpont versenypárosa, Balázs Orsolya és Gáll Attila, harmadik lett a maroshévízi Kemény János Gimnázium párosa, Bende Renáta és Csibi Ervin.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés