
Fotó: Vass Gyopar
Bár a fiatalok már alig akarnak bekapcsolódni, és az énekeket sem ismerik, néhány idősebb lakos még most is életben tartja a karácsonyi kántálás hagyományát a Maros megyei Havadtőn.
2014. december 28., 17:432014. december 28., 17:43
A Maros megyei Havadtőn idén karácsony este is felcsendült a kántáló férfiak éneke. Bár egyre nehezebb összegyűjteni az éneklő csapatot, a hagyományt őrzők bíznak abban, hogy a következő években is lesz, aki énekeljen.
Havadi Gyula a hetvenes évek végétől, tizenéves kora óta jár kántálni. „Akkoriban összegyűltünk, és este tizenegy felé elindultunk a falu végétől. Nem mentünk be sosem a házakba, egyedül a paplakhoz invitáltak be. A falu mintegy 12 pontján álltunk meg, ott énekeltünk, utolsóként pedig a temetőbe mentünk, ott elénekeltünk két egyházi és két világi karácsonyi éneket, végül pedig a székely himnuszt. Most is elénekeltük az egyik világi nótát, de már nem tudják a fiatalok” – mesélte.
Idén tizenegy férfi gyűlt össze, a kántálás megszervezése pedig Koncz Róbertnek köszönhető, ő próbálja éltetni a hagyományokat, de mint a gyakorlottabb résztvevők elmondták, nagyon nehéz. „Nincs, aki énekeljen, nem is tudják a fiatalok az énekeket” – magyarázták.
Miklós István az édesanyjától tudta meg, hogy a negyvenes évekig az volt a szokás, hogy a fiatal legények összegyűltek egy háznál, és megszervezték a kántálási menetet.
„Addigra a szülők jelezték, hogy kik akarják fogadni a kántálókat. Sütöttek fánkot, rétest és almás tésztát. Akkoriban behívták őket a házakhoz, a házban is énekeltek, úgyhogy eltartott egész reggelig, délig a kántálás” – mesélte, majd elkezdte sorolni azoknak a muzsikusoknak a nevét, akik a kántálókat kísérték: a ravai tárogatós Demeter Lajos bácsi, a havadtői tárogatós Menyhárt András, Kuri Béla bácsi és Nagy Sándor a harmonikáikkal.
De híresek voltak az erdőszentgyörgyi cigány muzsikusok is, akik karácsony első napján lementek a faluba, tudták, hogy ki fogadja őket, mentek, muzsikáltak, cserébe pedig megkínálták őket. Ez a szokás azonban már a hetvenes évek közepétől megszűnt.
„Gyermekkorunkban karácsony első napján a rokonsághoz jártunk rigmust mondani” – emlékezett még távolabbi időkre Havadi Gyula, majd sebtében el is mondta az ötven évvel ezelőtt tanult verseket. Miklós István arra is emlékszik, hogy az ő fiatalkorában a férfiak két részre oszlottak: fiatalokra és idősekre, és egy-egy csoportban harminc-negyven férfi volt. „Most is úgy kellene, de nem gyűlünk össze annyian” – teszi hozzá Havadi Gyula.
„A karácsony esték tele voltak élményekkel. Emlékszem, hogy egyszer bejöttünk a temetőről, egy ugyanilyen hó nélküli karácsony volt, sár is volt. Hazafelé jövet behívott Csiszér Misi bácsi. Akkora sárt csináltunk, hogy másnap karácsonyra volt mit takarítsanak!” – mesélte nevetve a régi történetet Havadi Gyula.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!