Hirdetés

Rakonczay még egyszer nem kenuzná át az óceánt

Egy percen múlt az élete – mondta el Antigua szigetén felhívott Rakonczay Gábor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának.

2012. március 27., 13:232012. március 27., 13:23

A Hirado.hu által is idézett interjúban Rakonczay elmondta, február 6-án reggel beszélt utoljára a feleségével, Rakonczay Viktóriával, majd két-három órával később a hajóját felborította egy törőhullám.

A hajó fejjel lefelé állt az óceánban, és a befolyó víz miatt nem tudott magától visszaállni eredeti pozíciójába. A kenus – aki rekordot állított fel azzal, hogy hatvan nap alatt egyedül  átkenuzta az óceánt – ekkor biztos volt benne, hogy a jármű el fog süllyedni.

„Körülbelül egy percen múlt, hogy nem megy le öt kilométer mélyre” – mondta a kenus.

Később többször is elvesztette a hitét, úgy érezte, hogy a helyzet fölé kerekedik. „Ami tartotta bennem a lelket, az nyilván a feleségem és a családom”. Az utolsó tíz nap sem múlt el félelmek nélkül, mert tudta, hogy a legtöbb baleset a hasonló hosszú utakon az utolsó szakaszon történik. A befejező távon ő is rendkívül fáradt volt, a kikötés előtti időszakban másfél órát aludt.

„Az első felfokozott érzés akkor volt, amikor odaértem a stég mellé, és odaszóltak, hogy esetleg a kötelet dobhatom, és akkor segítenek. Kérdezték, hogy honnan jöttem, mondtam, hogy a Kanári-szigetekről, akkor egy hatalmas nagy döbbenet, majd nagy éljenzés volt. Kiléptem, egyből összecsuklottak a lábaim, aztán két ember vitt, és ők támogattak, hogy üljek le, de még a székben a karfát is nagyon fogtam, hogy ki essek belőle, mert annyira elszoktam tőle” – mesélte Rakonczay Gábor.

A hajós azt is elmondta, biztos, hogy ezek után még egyszer nem fogja átkenuzni az óceánt, bár a borulást, illetve a kapcsolat megszűnését leszámítva csodálatos út volt.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés