Hirdetés

Rajzolódik Szentgyörgy ifjúsági arca

Készül Sepsiszentgyörgy ifjúsági arca, bár a politikai „ellenszél” mellett a szombat esti fagyos, szeles időjárás is hátráltatta a rendezvényt. Szombaton került sor a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa éves rendezvénysorozat megnyitójára, amikor a belvárosi korzón tizenegy ifjúsági szervezet mutatkozott be egy zsibvásáron.

Bíró Blanka

2012. március 05., 06:012012. március 05., 06:01

Gólyalábon sétálgató óriáspár, bohócok nyújtottak át a sétálóknak rövid idézeteket tartalmazó kártyákat. A Krónika kártyáján ez állt: „Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit”. Volt népzene, néptánc, fúvószenekar, forralt bor, tea és zsíros kenyér. A színház előterében hatalmas pannókon gyűltek a város lakóinak fiatalkori fényképei, a kopott fekete-fehér fotók mellett kisgyerekek alig néhány éves színes fotói is felkerültek, kivetítőn is látni lehetett az ifjúsági szervezetek, az iskolák életéből készült fotókat, és aki még több fényképet akart, lefotózták a rendezvény plakátja előtt. A szabadtéri mulatságot az Undercover Zenekar koncertje zárta, majd a szentgyörgyi kocsmákban, klubokban folytatódott a buli, volt Free Connection dzsessz-blues-funky koncert, afterparty és kalapos folkkocsma.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi tanács 250 ezer lejes költségvetést biztosítana a rendezvénysorozat megszervezésére, de Ivan Nicolae liberális párti tanácstag kampányrendezvénynek minősítette a projektet, Bálint József MPP-s alpolgármester szerint pedig túl nagy az összeg, ezért a testület nem szavazta meg a partnerszerződést, a tervezetet rendkívüli tanácsülésen újra napirendre tűzik. Az éves rendezvénysorozat eddig több mint 80 programpontot tartalmaz, és az év végéig még bővülni fog. Antal Árpád polgármester szerint a projekt a városbranding része.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés