
2011. szeptember 06., 06:302011. szeptember 06., 06:30
Ezek mellett a kiadatlan, kevéssé ismert felvételeket és ritkaságokat tartalmazó Deep Cuts-sorozat harmadik része is hétfőtől kapható, illetve a Live At Wembley 25th Anniversary című DVD is a boltokba került, utóbbin eddig soha nem látott videóanyagok találhatók – közölte a Universal Music Hungary hétfőn az MTI-vel. A Queen az EMI kiadónál eltöltött mintegy négy évtized után tavaly szerződött a Universal Music Grouphoz, ahol idén valamennyi stúdióalbuma megjelent újrakevert változatban. A zenekar eddig mintegy 170 millió albumot adott el világszerte. Bár novemberben már húsz éve lesz annak, hogy Mercury meghalt, a csapat papíron jelenleg is létezik, 2008-ban The Cosmos Rocks címmel új stúdiólemezt is kiadott Paul Rogers énekes közreműködésével. A The Cosmos Rockson May gitáros mellett csak Roger Taylor dobos játszott a klasszikus felállásból, John Deacon basszusgitáros már jó ideje nem vesz részt a közös munkákban.
A Queen idén 40 éves. A csapat Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot – Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) – adott ki, és 1995-ben megjelent egy posztumusz korong is Made in Heaven címmel. A zenekarhoz olyan slágerek fűződnek, mint a Bohemian Rhapsody, a Crazy Little Thing Called Love, a We Are The Champions vagy az Another One Bites The Dust. Az újrakiadásokon bónuszfelvételek is vannak; az első öt CD márciusban került a boltokba. A zenekar Magic Tour elnevezésű koncertsorozatára (1986) több mint egymillió jegyet adtak el, ekkor léptek színpadra a Live Aid-en, és 1986 júliusában a Népstadionban is. Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara, 1946. szeptember 5. – 1991. november 24.), a Queen egykori énekese és dalszerzője párszi indiai származású brit volt. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén jelentős sikerű szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könynyűzenei albumot készített Barcelona címen. 1991-ben AIDS betegségből származó szövődmények okozták a halálát.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.