
Fotó: www.mecenatura.mediatanacs.hu
Ég és föld között címmel négyrészes ismeretterjesztő sorozat debütál a pünkösdi hosszú hétvégén a Duna Televízióban. A produkciót, amely három évig készült, drónra szerelt kamerával forgatták – közölték az alkotók az MTI-vel.
2021. május 20., 14:572021. május 20., 14:57
2021. május 20., 15:002021. május 20., 15:00
Az Erdély – Ég és föld között című produkciót a Magyarországon is sikeres „madártávlatból” sorozatok mintájára, egy drónra szerelt nagyfelbontású kamerával forgatták. Három évig készítették az alkotók, több mint húszezer kilométert megtéve, száznál is több legendás erdélyi helyszínt bejárva.
Takó Sándor, a sorozat producere, társrendezője kiemelte: közép-európai perspektívájú sorozatot készítettek, amelyben, csakúgy mint a hétköznapokban, megférnek egymás mellett az erdélyi népek és kultúrák.
– idézi a közlemény a sorozat ötletgazdáját.
Bárány Krisztián, a sorozat forgatókönyvírója, társrendezője elmondta, hogy jelenleg is dolgoznak egy moziverzión, valamint a sorozat nemzetközi forgalmazására alkalmas angol nyelvű kópián.
A sorozat a Magyar Média Mecenatúra program és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült. Az alkotás operatőre Derzsy András és Jorgopulos Jannis, szakértője Nagy József, zeneszerzője Cseh István, co-producere Kucsera Tamás Gergely, executive producere Adam Cobler, Bondár Mihály és Perecz Sándor. A sorozat narrátora Reviczky Gábor színművész. Gyártója a Csillagos Ötös Film és a Romis Film.
A sorozat epizódjai május 21-től láthatók naponta délutánonként a Duna Televízióban.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!