2012. március 13., 08:492012. március 13., 08:49
Az avasi községben tartandó rendezvényre a Szatmár megyeiek mellett számos magyarországi település csapatát is várják. A szóban forgó projekt keretében tavaly Nyíregyházán már szerveztek egy – szintén gasztronómiai – rendezvényt, akkor Sóstógyógyfürdőn közel 6 ezer ember fordult meg a főzőversenyek köré szervezett fesztiválon.
Jankó-Szép István, a Szatmár Megyei Tanács pályázati irodájának munkatársa a Krónika érdeklődésére elmondta: hasonló sikerre számítanak a turci, puliszkafőző versenyként meghirdetett rendezvény kapcsán is. Mint megtudtuk, egy, a térség idegenforgalmi érdekeltségű látványosságait bemutató kiadványt is szerkesztenek a határon átívelő projekt támogatásának felhasználásával, melyben számos nyári programot is bemutatnak.
A hagyományos ételek elkészítésére alapuló turisztikai rendezvények elterjedtek Magyarországon, erre az egyik példa a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évek óta megtartott fesztiválsorozat. Tíz község összefogásával egyhetes programcsomaggal várják a vendégeket, melyben szilvalekvárfőző versenytől puliszkafőző (ott cinkefőzésnek nevezett) vetélkedőig számos látványosság szerepel. Amint Jankó-Szép Istvántól megtudtuk, a példaértékű kezdeményezés is szerepel a Szatmár Megyei Tanács készülő turisztikai ajánlójában, és a szóban forgó magyarországi községek is hivatalosak a Turcon tartandó puliszkafesztiválra.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.