legutóbb a magyar származású Charles Simonyi szoftverfejlesztő látogatott el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tavaly áprilisban. A hatodik turista – aki 35 millió dollárt fizetett – októberben utazik az űrbe; az ő nevét nem közölték. Az orosz származású Brin, a Google technológiai elnöke közölte: az űr kutatásának és üzleti fejlesztésének pártolója. A Google tavaly 30 millió dolláros versenyt hirdetett Lunar X Díj néven egy ember nélküli Hold-utazásra. Korábbi hírek szerint a Space Adventuresnek néhány éven belül le kell állítania az űrturistaprogramot. Vitalij Lopota, az Enyergija, az orosz űrhajózási vállalat elnöke áprilisban azt mondta: ő személy szerint nem nagy híve ezeknek az utazásoknak, csak pénzügyi okok miatt támogatja az űrturizmust. Anatolij Perminov, az orosz űrkutatási ügynökség vezetője pedig már többször úgy nyilatkozott, hogy az űrturisták helye megszűnhet 2010-től, miután az ISS személyzete háromról hatfősre bővül. A Space Adventuresnek 2009 áprilisára is van még egy helye az ISS-re tartó orosz Szojuz űrhajón.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.