2010. december 17., 10:392010. december 17., 10:39
Presser Gábor kifejtette: még soha nem írt szabályos musicalformát, és amit a közvélekedés annak tekint, például a Képzelt riportot vagy A padlást, az sem musical. Megfogalmazása szerint „csak” dalokat ír jelenetekhez. Mint mondta, azért komponált örömmel tíz új dalt a korábbiak mellé öt évvel a Túl a Maszat-hegyen Budapest bábszínházi bemutatója után, mert Varró Dániel versregényéből korábban csak egy kis szeletet használtak.
Presser Gábor az öt évvel ezelőtti bábszínházi előadás kapcsán született CD-n is énekelt egy dalt – A bús, piros vödör dalát – és most is egyet vállalt, A pacacár áriáját. A Pesti Színház előadásában mások mellett Molnár Áron, Kovács Patrícia, Halász Judit, Hegyi Barbara és Gyuriska János énekel. Néhány dalban Falusi Mariann vokálozik. Presser elmondta: bár a Locomotiv GT 2011-ben lesz 40 éves, a zenekarnak nincs szándékában ünnepeltetnie magát. A zeneszerző szólt arról, hogy tavaszra, a költészet napjára két kiadványt is szeretne megjelentetni: megzenésítette kortárs magyar költők verseit, és készül egy CD Parti Nagy Lajos megzenésített verseiből is.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.