
2010. november 09., 10:022010. november 09., 10:02
„Az eleven ház megfogalmazásáért volt minden. A mozgásformák figyelése, a minimális környezet keresése, a népművészeti minták szerkezetelemzése, minden, amivel foglalkoztam. Az építés ősi szavai, a tér-idő, folyamatosság, a dráma az építésben, és az asszonyok faggatása az életről.
Szeretném hinni, hogy az Úrnak van humora, megbocsátása ehhez az élethez, amelyet én éltem. Erőt adott hozzá.” Vaskos életműkötetének előszavában írta a fenti sorokat Makovecz Imre, aki 2010. november 20-án, éppen az adás napján ünnepli 75. születésnapját.
A világ ma élő legismertebb magyar építésze ő, nemzetközi hírű és hatású, iskolateremtő mester, szakmájának örökké protestáló harcos prédikátora. Művei – a sevillai világkiállítás magyar pavilonja vagy a piliscsabai Stephaneum középkori hangulatot árasztó épületegyüttese – kivételes tehetségű, öntörvényű és következetes alkotóról vallanak, aki az organikus építészet egészen sajátos útját járja.
Humanizált, emberközpontú házaihoz hagyományos, természetes alapanyagokat, elsősorban fát használ. „Látó”, a belső lényeget megragadó egyéni épületei a környezetbe, tájba simulók, kompozíciói karakteresek, emberléptékűek. Építészetének eredetisége és karizmatikus személyisége rengeteg hívet gyűjtött köré. A munkáiból rendezett kiállítások sora már a 80-as évek elejétől bejárta a világot.
Az izgalmas portréfilmben – amelyben Osskó Judit szerkesztő-rendező beszélget a mesterrel – több idézet is elhangzik az idén megjelent Írások 1989–2009 című könyvéből, amelyben olyan kérdéseket is feltesz, amelyeket mások jószerivel megfogalmazni sem mernek.
Ezek a nemzetünk féltéséből, a jövőnkről szóló, nem egyszer indulatos írások a szerző szerint olyanok, mintha valaki magában beszélne… A vele, róla készült filmet kora tavasszal, nem sokkal azután forgatta a Magyar Televízió, amikor a római La Sapienza Egyetem díszdoktorává avatta.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.