
2009. december 09., 09:552009. december 09., 09:55
A kilencvenperces romantikus filmvígjátékot 30 nap alatt forgatták, mintegy 200 millió forintból. A történet Andrásról és Lilláról szól, akik most költöznek be első közös lakásukba. Nem sokkal később Lilla bejelenti, hogy terhes. Bár a férfi főszereplő (Csányi Sándor) eleinte eljátssza, hogy örül a gyerek érkezésének, valójában „bepánikol”.
Reggel egy vadidegen nőt talál maga mellett, akiről családtagjai és barátai is azt állítják, ő Lilla, akivel öt éve együtt él. Orosz Dénes elmondta, hogy a filmben újabb és újabb „Lillák” bukkannak fel. Hozzátette: noha a történetről sokaknak elsőre tipikus férfiközpontú film ugrik be, a Poligamy nem az, „érzékenysége” alapján értelmezhető „női nézőpontú” filmnek is.
Az alkotó kiemelte: a film azokról a férfiakról szól, akik félnek lecövekelni egyetlen nő mellett, emellett arról a talán minden férfira jellemző vágyról is, hogy a teremtés koronái szeretnének egész életükben vadászni, minden nőt megkapni. A Poligamyban Andrást a már sok népszerű filmből ismert Csányi Sándor alakítja, az „eredeti” Lillát pedig Tompos Kátya. A filmben feltűnik Mészáros Béla, Pokorny Lia, Réti Adrienn, Péterfy Bori, Parti Nóra, Tenki Réka, Bánfalvi Eszter és Osvárt Andrea is.
A film producere Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezője. A Poligamyból regény is született; a Nyitott Könyvműhelynél megjelent 221 oldalas kötetet a forgatás után írta a rendező. Mint elmondta, a film tagadhatatlanul meghatározta a könyvet, a színészek játéka hatott a figurák leírására és a cselekményre is. Ugyanakkor – tette hozzá – el is szakadhatott a filmtől, bővebben kifejthette a szereplők gondolatait.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.