2010. szeptember 02., 16:002010. szeptember 02., 16:00
\"Nem akarjuk a koncertet vizuális látnivalóval agyonnyomni, ugyanakkor fontos, hogy néhány számhoz élő vetítés legyen, hiszen a Művészetek Palotája nagy tere ezt megkívánja. Felkértük Csáki Lászlót, aki a Délelőttök a kádba\' című dalunkhoz korábban készült animációs klipünket rendezte, hogy csináljon kisfilmeket a koncertre. Már az első, a Lassú kutyához készült film olyan jól sikerült, hogy klipként néhány napja kiraktuk a honlapunkra\" - mondta Péterfy Bori énekesnő-színésznő. A Péterfy Bori & Love Band 2007-ben alakult, alapvetően a megszűnt Amorf Ördögök tagjaiból. Az együttes vezetője Tövisházi Ambrus billentyűs, zeneszerző, szerepel még a csapatban Pápai István ütőhangszeres, Drapos Gergely basszusgitáros, Mészáros Ádám gitáros és Laskai Viktor dobos. A február végén megjelent 2B című \"köztesalbumon\" elsősorban olyan dalok szerepelnek, amelyek lemaradtak a 2-es lemezről, illetve van rajta néhány feldolgozás is, valamennyi amolyan akusztikus-elektronikus egyvelegszerűen. Az énekesnő megjegyezte, hogy \"lassú, meghalós\" dalok az első két Péterfy Bori-lemezen is voltak, csakhogy ezek kiszorultak a koncertrepertoárból, hiszen a fellépéseken, főleg a fesztiválokon a közönség a tempósabb számokat várja tőlük. \"Énekesként nagyon szeretem az akusztikus jellegű dalokat. Jó lenne sokat koncertezni ezzel az anyaggal, ezt az is indokolná, hogy sokszor kapunk meghívást ülős nézőterű helyekre\" - fűzte hozzá. Péterfy Bori elmondta, hogy színésznőként az új évadban két premierje lesz a Nemzeti Színházban: Csehov Három nővér című darabjának szeptember 24-én, Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem! című zenés drámájának pedig december 10-én lesz a bemutatója. \"A Három nővérben Irinát alakítom, ami csodálatos szerep, és a krétakörös időszak után nagyon izgalmas ismét együtt dolgozni a román származású, Amerikában élő román rendezővel, Andrei Serbannal. Fejes Endre darabját Rába Roland rendezi, aki a legjobb barátom, annak idején együtt szerződtünk a Krétakörből a Nemzetibe\" – fejtette ki Péterfy Bori.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.