Hirdetés

Peking: kétsávos út a 3D expresszbusz alatt (Videóval)

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Terpeszbusznak vagy 3D expresszbusznak nevezik azt a tömegközlekedési eszközt, amelyet Pekingben kívánnak mielőbb útjára indítani. A májusi Pekingi Nemzetközi High-tech Expón bemutatott első terpeszbuszt Peking Mentugu nevű kerületében használják majd a tervek szerint a közeljövőben.

2010. augusztus 05., 11:022010. augusztus 05., 11:02

 Az ötlet egyszerű: a két lábon álló/guruló busz hasa alatt közlekednek két sávon a személyautók, a felső szinten pedig az utasok utaznak – számolt be az Index internetes portál. A terpeszbusz négy-négy és fél méter magas, két szinttel. Az alsó a lukas szint, itt a jármű két lába között suhannak a személyautók. A felső pedig az utasszint, ahol az utasokat szállítják.

Az 1200–1400 fős utaskapacitásra tervezett terpeszbusz elektromos vagy napenergia-hajtású, ami nem szennyezi a környezetet. A dugókat a szó szoros értelmében átlépi, sehol sem akad el, legnagyobb sebessége 60 kilométer/óra. A busz ára a bjnews.com.cn szerint 500 millió yüan (közel 56 millió euró) a 40 kilométer hosszú pálya kiépítési költségével együtt, ami a mostani kínai viszonyok alapján a tizede egy hasonló hosszúságú metró építési költségeinek.

A terpeszbusz legnagyobb előnye, hogy nem vesz el helyet az úton és 25–30 százalékkal csökkenti a dugók méretét – magyarázta Szong Ju-csou, a gyártó Shenzhen Hashi Future Parking Equipment Co. elnöke. Ugyanakkor míg egy 40 kilométeres metrószakasz megépítése a helyi viszonyokban 3 évig tart, a pompás új jármű ugyanilyen hosszú pályája egy év alatt készül el. Kétféle alapszerkezet képzelhető el: vagy síneket süllyesztenek az úttestbe, ami drágább, de azért előnyös, mert később 30 százalékos energiamegtakarítással jár, vagy egyszerűen felfestenek két fehér csíkot, amiket a szerkezet robotpilótával követ.

A megállók is kétfélék lehetnek: vagy a földszinten, oldalra szállnak ki az utasok, vagy az emeletről, felüljáróra. A gép előnye, hogy nem kell neki óriásparkoló, hiszen bármelyik megállóban leállíthatják. Az áramellátást vadonatúj módszerrel oldják meg, ennek lényege, hogy a jármű a megállókban vesz föl gyorsan áramot, ami kitart a következő megállóig. Ultrahangos és lézeres érzékelők figyelmeztetik azokat a járműveket, amelyek nem férnének el a terpeszbusz alatt. Az első szakasz építése az év végén kezdődik, Peking Mentugu városrészében az önkormányzat 186 kilométernyi pálya megépítését tervezi.

(Forrás: Youtube)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés