
Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
Tizenkétszer nagyobb a veszélye annak, hogy elkapják vagy továbbadják az új típusú koronavírust azoknak az esetében, akik nincsenek beoltva – közölte legfrissebb tanulmányában a Pasteur Intézet.
2021. július 01., 16:362021. július 01., 16:36
2021. július 01., 16:392021. július 01., 16:39
A nagy nevű intézet napokban megjelent tanulmányában rámutat: azt eddig is lehetett tudni, hogy a beoltottak esetében kisebb a megfertőződés, a súlyos megbetegedés veszélye, most az is kiderült, hogy a vírus terjesztésében is jóval kevésbé játszanak szerepet.
A G4Media hírportál által ismertetett tanulmány egy széles skálán végzett felmérés alapján íródott, a kísérletben részt vevő 12–17 éves személyek 30 százaléka, a 18–59 éves személyek 70 százaléka, míg a 60 évnél idősebbek 90 százaléka volt beoltva.
Egyértelműen kiderült, hogy a sikeres oltási kampányok töredékére csökkentik a járvány terjedését. Ugyanis a megfertőződések 75 százalékáért a nem beoltott személyek a felelősek, még abban az esetben is, ha csak a lakosság 37 százalékát teszik ki.
Ami magas aránynak számít, tekintve, hogy csupán a lakosság 22 százalékát teszik ki, mutattak rá.
Mint ismeretes, Romániában mindössze a lakosság mintegy 25 százaléka kapta meg az új típusú koronavírus elleni vakcinát.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!