Hirdetés

Párizsis kenyér helyett gyümölcs – Egészségnevelő tevékenység Vásárhelyen

•  Fotó: Vass Gyopár

Fotó: Vass Gyopár

Három tanintézet mintegy ezer tanulójának és szüleinek mérte fel egészséges táplálkozással kapcsolatos szokásait, tudását a tavaly ősszel alakult marosvásárhelyi Pro Nutritio szervezet szeptember és január között, az elmúlt napokban pedig játékosan próbálták rávezetni a gyerekeket az egészséges táplálkozás előnyeire.

Vass Gyopár

2015. április 13., 16:152015. április 13., 16:15

2015. április 13., 17:192015. április 13., 17:19

A dietetikusok az Iskola másként program keretében két iskolában folytatták egészségnevelő tevékenységüket. A projekt főszervezői, az egyesület tagjai – Nagy Bea, Monica Sâmpălean, Dudas Aura dietetikus és az orvosi egyetem húsz dietetika szakos hallgatója a vásárhelyi Európa Gimnázium 27 osztályában tartott egészséges táplálkozással kapcsolatos előadást mintegy 650 diáknak.

Versenyt is szerveztek az iskola étkezőjében, ahol minden osztályt 5 tanuló képviselt, a többiek pedig szurkoltak versenyző társaiknak. „Meglepődtünk, hogy mennyire felkészültek és kreatívak voltak a gyerekek a versenyen” – újságolta Nagy Bea, aki azt is elmondta, megpróbálták bemutatni a margarinos-párizsis reggeli alternatíváját: támogatóiknak köszönhetően az asztalokon az előbbi változat helyett gyümölcs, zöldség, gabonapehely, sovány sajt és felvágott, víz, tea állt.

A versenynek tétje is volt: a legügyesebbek ajándékcsomagot és oklevelet kaptak, de senki nem tért haza üres kézzel, és a háromnapos rendezvényt jó hangulatú buli zárta. Pénteken a maroskeresztúri iskola négy osztályát látogatták meg a táplálkozásszakértők, itt az előadás után együtt készítettek joghurtos, gyümölcsös gabonapelyhet.

Nagy Bea szerint szükség van a projektre, mert az elmúlt hónapokban felmért gyerekekről kiderült: szinte 30 százalékuk súlyproblémákkal küzd. Kérdésünkre, hogy hogyan fogadták a szülők a kezdeményezésüket, a dietetikus elmondta: sok pozitív visszajelzést kaptak. Hozzátette, természetesen többe kerül egészségesen étkezni, mégis egyre többen táplálkoznak tudatosan.

„Mérlegelni kell, hogy friss zöldségsalátát készítünk, ami tegyük fel 5 lejbe kerül vagy krumplit sütünk, aminek kilónkénti ára 1 lej” – vázolta, majd így folytatta: utóbbi eset következménye, hogy a lányok tíz évesen már cellulitiszesek, a gyerekeket elzsírosodott szerveik miatt gyógyszerekkel kell kezelni és fájó hasuk miatt orvosi vizsgálatokra kénytelenek hordozni őket a szüleik.

„Például nincs nagy árkülönbség a fehér és teljes kiőrlésű kenyér között, és ajánlatosabb az utóbbit választani. És nem muszáj vajat vásárolnunk, az is megteszi, ha túrókrémet kavarunk ki. Az is fontos lenne, hogy burgonyaszirmok és csokoládé helyett gyümölcssalátát kínáljanak a szülők uzsonnára” – sorolta a táplálkozásszakértő.

Az egyesület a következőkben tárgyalni szeretne a tanfelügyelőséggel és a támogatóikkal, hogy regionális vagy országos szintűvé tegyék a projektet. „Fontos lenne, hogy az általunk nyújtott információk minél több diákhoz eljussanak. Ezen fogunk dolgozni a következőkben” – vázolta jövőbeli terveket Nagy Bea.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés