Hirdetés

Papíron továbbörökített játékok: a kastélyvilág megismerésében segít a gyerekeknek szóló munkafüzet

•  Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben

Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben

Az EduKastély játékokból inspirálódott foglalkoztató és színezős füzetet hozott létre a PONT Csoport óvodások és kisiskolások számára. Fóris Réka programkoordinátor a magyar és román nyelvű munkafüzet tartalmáról és céljáról beszélt lapunknak.

Bede Laura

2020. november 24., 14:332020. november 24., 14:33

Foglalkoztató és színezős füzetet jelentetett meg a PONT Csoport a Kastély Erdélyben program keretében. Fóris Réka programkoordinátor a Krónika érdeklődésére elmondta, miután létrehozták az EduKastély játékokat, egyértelműen érezték, hogy meg kell szólítaniuk a gyerekeket, és az eseményeiken részt vevő családok is jelezték erre vonatkozó igényüket.

Idézet
Folyamatosan visszatérő kérés, kérdés volt mind a gyerekek, mind a szülők részéről, hogy hogyan lehetne az eseményt, az érzést hazavinni, tovább örökíteni. Akkor kezdtünk gondolkozni azon, hogy talán lehetne a játékoknak egy lekicsinyített változata vagy online verziója”

– fogalmazott a PONT Csoport projektmenedzsere.

Hirdetés
•  Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben Galéria

Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben

Hozzátette, végül abban maradtak, hogy az óvodásokat és kisiskolásokat célozzák meg, és mindenképpen egy ilyen foglalkoztató füzettel. Rámutatott, nagyon szerencsések voltak, mert az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának épp volt egy kiírása nyomtatott anyagokra vonatkozólag.

„Ahogy az Edu Kastély játékoknál is, gyakorlatilag nem a játék és a feladat hoz újat, hanem a képi világ, a megfogalmazás, és ahogy a feladatokat segíti a tartalom. Tehát ugyanaz a labirintus, útvesztő, számok összekötése, elveszett darabok megkeresése, mint bármelyik játékban. Az teszi izgalmassá, és jelent többletet, hogy az egésznek van egy nagyon egységes koncepciója” – részletezte projektvezető.

•  Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben Galéria

Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben

Mint kifejtette, ha a gyerek az elejétől a végéig megy a füzeten, a kis szövegek és a szülő általi segítséggel átfogó képet kaphat arról, hogy nemcsak romos épületekről beszélünk. A munkafüzet segít a kicsiknek a kastélyok, kúriák és a körülöttük zajló élet megismerésében. Régi korok mesterségei, szokásai, öltözékei elevenednek meg játékos formában, a feladatokat rövid leírások, ismeretterjesztő szövegek egészítik ki.

Idézet
Nem a különböző kastélyok történetét ismerhetik meg a gyerekek, hanem láthat egy nemesi lakot, klasszicista épületet, kertrészletet, nemes embert, kovácsmestert, paraszt embert a 18. századból, vagy megjelenik egy szövőszék, az öltözködés részét képező fűző.

A gyerekeknek tárgyak közül kell választaniuk, hogy az adott kornak megfelelően mit használhattak, és a fogalomtárjukat is bővíthetik különböző, régen használt szavak megismerésével” – mondta a programkoordinátor.

•  Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben Galéria

Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben

Fóris Réka lapunknak arról is beszámolt, hogy vizuálisan nehezen megvalósítható lett volna a kétnyelvű kiadvány, ezért két, teljesen azonos munkafüzet hoztak létre magyarul és románul. A 24 oldalas munkafüzetből 800 példány jelent meg, melyeket első körben kastélyoknak, iskoláknak, illetve olyan alapítványoknak juttattak el, amelyek aktívan részt vesznek egy-egy kastély revitalizációjában.

•  Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben Galéria

Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben

„Még nem vásárolhatók meg ezek az ingyenes füzetek, de dolgozunk azon, hogy végre olyan példányaink is legyenek, amelyhez szélesebb körben is hozzá lehet férni. A jövőben arra törekszünk, hogy a foglalkoztató-füzetek bárki számára elérhetőek legyenek. Továbbá azon is gondolkodunk, hogy a nagyobb korosztályt hogyan lehetne megszólítani” – sorolta terveiket a PONT Csoport munkatársa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés