
2012. április 06., 13:552012. április 06., 13:55
„Érdekes egybeesés, hogy tavaly október 3-án jelent meg Ribizliálom című könyvem és CD-m, és idén ugyanerre a napra vagyok kiírva babát szülni. Szokásos év eleji mexikói tartózkodásom során tudtam meg, hogy áldott állapotban vagyok. Régóta vágyom gyerekre, a szülés előtt ugyanakkor áprilistól a nyár végéig sok koncertem lesz és még többet szeretnék” – fejtette ki Palya Bea.
Mint mondta, tavalyi évét meghatározta személyes hangú esszékönyvének megírása, emiatt kevesebb ideje jutott az éneklésre, idén azonban minél többet szeretne fellépni.
„Már három éve tart nálam a szerelem a szefárd zene iránt. A kisázsiai, zsidó eredetű zene az évszázadok során folyamatos kölcsönhatásban volt az iszlámmal, de keveredett a bolgár, a török, a görög muzsikával is, és van benne egy jó adag középkori zene” – mesélte az énekes. Szefárd dalaiból a tervek szerint a nyár végén CD és DVD is megjelenik: a CD-n idei koncertfelvételek fognak szerepelni (ezzel a műsorral júniusig fellép például Nagyváradon, Vácott, Keszthelyen és Debrecenben is), a DVD-n pedig a fővárosi Zsinagógában adott tavalyi koncertje lesz rajta.
Sikeres tavalyi könyve, a Ribizliálom kapcsán Palya Bea felidézte, hogy a megjelenés után született egy Kibeszél című, 36 részes videósorozat, amelyben színészek, kutatók, szociológusok, írók, zenészek mondták el gondolataikat öt-öt percben közvetlen, intim hangnemben írt munkájának apropóján. „Számomra ez nagyon sokat jelentett, megértettem újra, hogy csak egy belső középpontból érdemes alkotnom, bárki bármit mond. Megnyíltam a könyvben, az olvasóim pedig megnyílással válaszoltak”.
Az énekes már dolgozik második könyvén, amely a babavárás időszakának pillanatait, gondolatait, érzéseit örökíti meg sajátos napló- és blogszerű formában. Mint mondta, a mexikói kis faluban, Zipolitében kezdte az írást, amellyel most elsősorban nőtársaihoz akar szólni, talán segíteni. A könyvben, amelyben már benne lesz a szülés is, a tervek szerint az év végén jelenik meg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.