
2012. május 01., 09:302012. május 01., 09:30
Hagyományosan a város névadója, Szent György napja köré szervezett városnapokon már évek óta nem volt ilyen kedvező időjárás, hiszen április végén volt már hó, havas eső is, ám idén nyári melegben zajlott a rendezvény, ami pedig rengeteg résztvevőt kicsalogatott a térre.
A becslések szerint például az ötvenéves Omega együttes vasárnap esti zárókoncertjén mintegy ötvenezer ember bulizott.
Benkő László, az Omega egyik frontembere egyébként már szombat este, a Republic együttessel színpadra állt, és elénekelték a Lénát. A vasárnap esti koncerten felcsendültek a közismert dalok, az együttes minden korszakából, a sikert fokozta a tökéletes fény- és hangtechnika, valamint a lézershow. A Gyöngyhajú lány című dalra kezdődött a tűzijáték, majd amikor mindenki azt hitte, véget ért a koncert és a fesztivál, a Régi csibészek dallal újra színpadra állt az Omega, és újráztak a pirotechnikusok is. Antal Árpád polgármester a város zászlóját, a bandatagokról készült karikatúrákat adott át az ötvenéves együttesnek, majd egy 50 kilogrammos tortát, amelyen rovásírással állt az Omega név.
A magyarországi együttes hétfőn Sugásfürdőn tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondták, emblematikusnak tekintik első marosvásárhelyi koncertjüket, ám a vasárnapi, sepsiszentgyörgyi is egy újabb mérföldkő a zenekar életében. Erdély – mint fogalmaztak – különös jelentőséggel bír, ezért teljesen más repertoárral rukkoltak elő, „a legnagyobb slágereik közül is a legnagyobbakat” játszották.
Szerintük itt ezekre van igény, és igyekeznek eleget tenni a kérésnek. Szeptemberben lesz egyébként az együttes 50. születésnapja, úgy tervezték, hogy ez lesz az utolsó turné. „De ennyi ember nem engedi, hogy visszavonuljunk” – mondta Molnár György, míg Debreczeni Ferenc hozzátette: ez az utolsó turné, de nem tudják megmondani, meddig tart.
A négyéves tapasztalattal rendelkező szervezőcsapat szerint az idei Szent György Napok volt a legsikeresebb. A városnapozók többsége is elégedett volt a rendezvénnyel, a helyszínek jól elkülönültek, a programok nem maradtak el, nem csúsztak, a két nagyszínpad mellett, a Székely Nemzeti Múzeum kertjében berendezett Kultúrkert dzsessz-, blues-, világzenei és népzenei koncertjei is nagy népszerűségnek örvendtek, az ifjúsági sátorban szervezték meg a fellépőkkel a közönségtalálkozókat, ugyanott volt Élő könyvtár, az előítéletek leküzdésére lehetett kikölcsönözni a különböző szakmák képviselőit vagy például fogyatékkal élőket, a kézművesek utcájában is folyamatosan hömpölygött a tömeg, a testvérmegyék és -városok hagyományos termékei mellett a székely áruk vására is töretlen népszerűségnek örvendett.
Az idei bajuszversenyre is a Kultúrkert színpadán került sor, a hat résztvevő közül Bod Lajos lett a győztes. Szilágyi Péter, a Magyar Bajusztársaság elnöke emlékeztetett, hogy Kós Károly, a Székely Nemzeti Múzeum épületének tervezője is bajuszos ember volt.
A Diószegi pékség szintén a hétvégén, a 13 ezer téglából erre a célra készült kemencéjében 107 kilogrammos kenyeret sütött. A 80 kilogramm lisztből és 20 kilogramm krumpliból készült székely kenyeret ökumenikus istentiszteleten áldották meg, majd Diószegi László karddal megszegte, és szétosztották az ünneplők között.
Idén gasztronómiai téren is megújult a városnapok, a sok apró lacikonyha helyett a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége három hatalmas jurtából kínálta termékeit, 60 ezer miccset, több ezer cigánypecsenyét, flekkent és kolbászt adtak el, valamivel kevesebbet, mint tavaly, de ez azzal is magyarázható, hogy a Kultúrkertben felállított Paprikacsárda magyar ételkülönlegességei, a harcsapaprikás, a halászlé vagy a „leánykariogató” kakasherepörkölt is rengeteg ínyencet vonzott. Több mint 600 hordó, vagyis közel 80 ezer sör fogyott el, és 144 köbméter szemét gyűlt össze, amit hétfőn délre már fel is takarítottak.
„A 21. Szent György Napokra a Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat keretében került sor, ezért kimondhatjuk, hogy a Szent György Napok is székely termék” – összegzett Antal Árpád, a város polgármestere.
| A Szent György Napok keretében idén is kiosztották a Pro Urbe díjakat, amelyeket Csíki Sándor nyugalmazott tornatanár, gyógytornász, Balázs Antal nyugalmazott tanító, fafaragó, Nemes Levente színművész, a Tamási Áron Színház egykori igazgatója és Valeriu Şerban mérnök, a Közművek volt igazgatója kapott meg, amiért „pénz és taps” nélkül szolgálták a várost és lakóit. |
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.