
Valódi értékszüretnek ígérkezik a Kézdivásárhely főterén a piactéri vásár, tájékoztattak a szervezők. A hagyományos Őszi Sokadalom szerdán kezdődik és vasárnapig tart, egyik legfontosabb része az Értékszüret.
2013. augusztus 26., 15:232013. augusztus 26., 15:23
A kirakodó vásárra már több mint 130 kiállító jelentkezett, köztük népi mesterségek őrzői, kézművesek, kisiparosok, gyümölcs- és zöldségtermelők, művészkedők, a testvértelepülésekről matyóföldi és hatvani vásárosok. Szalmabálákon és óriáshordókon lehet majd megpihenni, és több együttes két helyszínen utcazenével szórakoztatja a közönséget.
Az Őszi sokadalom vonzó része a Gyermekbirodalom a Molnár Józsiás parkban, ahol péntektől vasárnapig sokoldalú, gyermekeket, ifjúságot, sőt családokat megmozgató tevékenységet szerveznek. A programsorozat keretében igazi csemegének ígérkezik egy helyi színházi produkció, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, amelyet a Macskakő diákszínjátszó csoport és a kézdivásárhelyi diákok visznek színre Kolcsár József rendezésében, a Metropolis együttes kíséretében, akik élőben zenélnek az előadás alatt.
Szintén érdekes színfoltnak ígérkezik a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók (ASIMCOV) háromnapos, Zöld Napok programjának részeként megszervezett, IV. Pityókafesztivál. A szabadtéri színpadi programok péntek estétől vasárnap estig zajlanak. Fellépnek László Attila, a Kistehén Zenekar, a helyi Bumeráng együttes, a Groovehouse, Baricz Gergő és zenekara, a Piramis, a Tesztoszteron Zenei Alakulat, Nagy Feró és a Beatrice valamint a Hooligans.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!