Hirdetés

Összezördültek a vágtán a székelyek

Nehezményezi a Székely Vágta szervezőcsapata, hogy a vágta megnevezést mások is használják, így közleményben pontosítanak, hogy az általuk szervezett rendezvény az egyetlen hivatalos székelyföldi előfutama a budapesti Nemzeti Vágtának, amelyet negyedik éve Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata együttesen támogat. 

Bíró Blanka

2014. június 30., 18:162014. június 30., 18:16

A szervezők azért hozták nyilvánosságra a pontosítást, mert tudomásukra jutott, hogy a Mária Lovagja Kulturális, Hagyományőrző és Sportegyesület megszervezi az Udvarhelyszéki Vágta elnevezésű lovas rendezvényt, több helyszínen, előfutamokkal.

„A rendezvény félreérthető megnevezése miatt több érdeklődő, résztvevő és támogató a Székely és Nemzeti Vágtával azonosítja a lovas eseményt, annak okán is, hogy a rendezvény honlapján a Székely Vágta fotóit használják a szervezők – jogosulatlanul” – áll a szervezőcsapat közleményében.

Ugyanakkor leszögezik, hogy a maksai Óriáspince-tetőn szervezett Székely Vágtának nincs sehol előfutama, Székelyföld összes települése szabadon vehet részt a galoppversenyen.

Az udvarhelyszéki egyesület már múlt pénteken megkapta a Székely Vágta szervezőitől a hivatalos levelet, amit átadtak ügyvédjüknek, mondta el lapunknak Kovács Nemes László. Az udvarhelyszéki egyesület képviselője leszögezte, meglátásuk szerint a Székely Vágta az élsportról szól, míg az általuk szervezett rendezvény a tömegsportról, a Székely Vágta fotóit és látványelemeit nem használták fel.

„Ha a Székely Vágta szervezői pozitívan állnának hozzá, úgy is felfoghatnák, hogy számukra nevelünk utánpótlást. Másrészt a székely ember nem ostoba, pontosan érti a különbséget a Székely és az Udvarhelyszék között” – mondta Kovács Nemes László.

Az Udvarhelyszéki Vágta székelypálfalvi előfutamát az elmúlt hétvégén bonyolították le. 30 versenyző állt rajthoz, és az esős idő ellenére mintegy 500–600 nézőt vonzott a rendezvény – mondta el a szervező. A következő előfutamot Agyagfalván szervezik július 5-én.

A háromnapos Székely Vágta július 18-án kezdődik, a futamokon kívül nemzetközi fogathajtó versenyt tartanak. A versenyek befejeztével bemutatják a Székely Dózsa György című táncszínházi előadást. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés