
Jogerősen összesen 241 évre ítélte a gyulafehérvári táblabíróság a Singer varrógépes csalással vádolt bűnbanda 31 tagját, akik 1748 személytől csaltak ki pénzt szerte az országban.
2016. május 05., 16:342016. május 05., 16:34
Az ítélet szerint három vádlottat 12 év, tizenhatot – köztük négy nőt – 10 év börtönbüntetésre ítéltek, más csalóknak öt vagy hat évet kell letölteniük, egyes bandatagokra pedig két év felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. A táblabíróság szerdai ítélete a Singer varrógépes romániai csalások ügyében az eddigi legsúlyosabb.
A bűnszövetkezet tagjai, akiket szervezett bűnbanda létrehozása, csalás és hamisítás miatt ítéltek el, összesen több mint 500 ezer euróval károsítottak meg hiszékeny embereket: 2007-ben és 2008-ban kiterjedt bűnszövetkezetet működtettek, hogy pénzt csaljanak ki Singer varrógépek tulajdonosaitól. Székelyföld-szerte, de számos erdélyi városban, így Kolozsváron és Nagyszebenben is többen „bedőltek” a csalók módszerének.
A vádlottak újsághirdetéseket adtak fel, amelyekben hatalmas összegeket ígértek a régi varrógépekért. Amikor a tulajdonos felhívta a „vásárlót”, az közölte, csak abban az esetben fizeti ki az olykor 300 ezer euróra is rúgó összeget, ha az eladó előbb megszerzi az illető gép adott sorozatszámú párját – amelyet természetesen a bűnbanda valamelyik tagja birtokolt. A tulajdonosok sok esetben úgy döntöttek, megvásárolják „potom” pár ezer euróért a másik varrógépet, de miután ezt megtették, a „vásárlóknak” nyomuk veszett.
A vádlottakat az ítélet arra kötelezte, hogy 180 károsultnak kártérítést fizessenek, ugyanakkor pénzt, anyagi javakat, köztük fegyvereket koboztak el tőlük. A varrógépek hatalmas ára azért tűnhetett hihetőnek, mivel egyes szóbeszédek szerint a második világháború előtt a németországi zsidók vagyonukat platinába fektették, az aranynál értékesebb fémet pedig bizonyos sorozatszámú Singer varrógépek alkatrészeibe építették be. A legenda szerint a sorozatszámok svájci bankszámlákat is takartak azért, mert a zsidók át akarták menteni vagyonukat a későbbi időkre.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!