
Népzenész vendégek. A Csík Zenekar is színpadra lép a júniusban rendezendő Szent László Napokon
Fotó: Gecse Noémi
A Csík Zenekar, Péterfy Bori, az Ocho Macho, valamint a Neoton Família színesítik többek között a június 24–30. között rendezendő nagyváradi Szent László Napok zenei programját.
2019. április 11., 19:182019. április 11., 19:18
2019. április 12., 09:422019. április 12., 09:42
„Várad összeköt” – ezzel a mottóval szervezik meg június 24–30. között immár hetedik alkalommal a Szent László Napokat Nagyváradon. A kulturális fesztivál több programpontjáról – köztük a nagyszínpadi koncertekről – és a Partiumi Keresztény Egyetemmel (PKE) való együttműködés folytatásáról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a szervezők, valamint a PKE képviselői.
Elhangzott ugyanakkor, hogy Debrecen lesz idén a fesztivál díszvendége. Zatykó Gyula főszervező kiemelte, a Szent László Egyesület főszervezésében – több partnerrel és támogatóval vállvetve – tető alá hozott, egyhetes rendezvénysorozat
évről évre egyre többen érkeznek a történelmi Bihar vármegye határon inneni és túli településeiről, illetve távolabbi vidékekről egyaránt. Ezért is választották az idei mottójuknak, hogy Várad összeköt.
A jól bejáratott struktúrán ezúttal sem változtatnak, az egyhetes fesztivál minden napján lesznek kulturális, zenei, szórakoztató vagy éppen sportesemények, hogy aztán az utolsó három napon, bevegyék a várat, és egész napos programkavalkáddal biztosítsanak szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget minden korosztálynak.
A Szent László Napok keretében Nagyváradra érkezik a Csík Zenekar, Péterfy Bori, az Ocho Macho, az Alma Együttes, a Vintage Dolls, valamint a Neoton Família. V. Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke kiemelte, a Partiumi Keresztény Egyetem immár hagyományos partnere a Szent László Napoknak, az együttműködést pedig idén nemcsak hogy folytatják, hanem újabb szintre emelik.
Szilágyi Ferenc dékán felidézte, a PKE első perctől részt vesz – eseményekkel és önálló sátorral egyaránt – a Szent László Napokon, ráadásul szakmai gyakorlatként elfogadják a hallgatóknak a fesztiválon végzett önkéntes munkáját. A dékán elmondta, idén sem lesz ez másként, ráadásul a PKE-sátor nemcsak tájékoztatást nyújt az egyetem iránt érdeklődőknek, hanem idén először pályaorientációs tanácsadást is tartanak. Szintén nóvum, hogy
az össznépi örömfőzésen összegyűlő pénzt ajánlják fel a hallgatók ösztöndíjának biztosítására „Kifőzzük a PKE-nek” mottóval.
Balázs Zoltán tanszékvezető ugyanakkor bejelentette, idén is lesz dizájnnap, ezt ezúttal kétnaposra tervezik, és számos kiállítással várják majd az érdeklődőket.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.
Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.
Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!
Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.
A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
szóljon hozzá!