
Fotó: arch
Székelyföldi Lovas Ünnep néven szervezik meg idén az eddig Gyergyói Lovas Napok címmel zajló rendezvényt, amelyet mostantól már a Kovászna Megyei Tanács is támogat.
2014. július 30., 19:102014. július 30., 19:10
Nem lesz többé Gyergyói Lovas Napok – közölte szerdai sajtótájékoztatóján rideg hangon Bajkó Tibor, aki megálmodta, létrehozta és a térség egyik legnépszerűbb rendezvényévé tette az őszi gyergyószentmiklósi lovas eseményt.
Aztán mosolyogva tette hozzá: Székelyföldi Lovas Ünnepre készülnek. A bejelentéskor Hargita és a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor, illetve Gyergyószentmiklós polgármestere, Mezei János is jelen volt.
Mint Bajkó Tibor hozzáttette, a hat alkalommal megszervezett esemény túlnőtte Gyergyószentmiklós és Gyergyószék határait, a hetedik immár az egész Székelyföld kiemelkedő rendezvénye lesz. „Rég kinőtte a térséget, látogatottsága sohasem apadt a tízezer fő alá a rendezvény két napja alatt. Büszkén és megalapozottan állíthatjuk, hogy a Székely Vágta után e rendezvény vonzotta a legtöbb nézőt” – fogalmazott Bajkó.
A programkavalkád színvonala csak nőhet
A főszervező elmondta: az, hogy a két székely megye felkarolta a rendezvényt, előrelépés és megtiszteltetés is, ugyanakkor komoly feladatot jelent a szervezőknek, olyan színvonalú rendezvény összeállítását kell elérniük, amely méltó a Gyergyói Lovas Napok hagyományaihoz, de a Székelyföld hírnevét is öregbíti.
A program még nem teljes, de már tudni lehet, ezúttal is több mint ötven programpont szerepel majd a műsoron. A lovas sportágak, hagyományőrzés, szórakoztató és kulturális programok egyaránt megtalálhatók lesznek idén is a kínálatban. Az elképzelés szerint a szeptember 20–21-én megrendezendő lovas esemény sokszínűségében méltó társa tud lenni a Székely Vágtának.
Bajkó ezúttal is kifejtette, a rendezvényt, mint mindig, egy négyes fogat viszi előre: a nézők, a fellépők, a szervezők és a támogatók. Megjegyezte: az elmúlt években több mint 170 támogatója volt a rendezvénynek. A Hargita Megyei Tanács és Gyergyószentmiklós önkormányzata eddig is jelentős támogatást nyújtott a rendezvény megszervezéséhez, ehhez csatlakozik most a Kovászna Megyei Tanács is.
A hagyományőrzés egyben lehetőség is
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kifejtette: a Székelyföldi Lovas Ünnep a Gyergyói-medencében komoly turisztikai vonzerőt jelent, ezért a vendégfogadás szempontjából is szeretnék hangsúlyosabban megjeleníteni ezt a lehetőséget, akár úgy, hogy olyan többnapos utazások kerüljenek be az utazási irodák kínálatába, amelynek része lenne a lovas ünnep megtekintése.
Tamás Sándor, Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta: „A székely ember számára fontos a ló. A Székelyföldet körbevevő népektől eltérően mi, székelyek nem elsősorban munkaeszközként tekintünk a lóra, nem elsősorban haszonállatként. Számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Éppen ezért támogatjuk a Székelyföldi Lovas Ünnepet is.”
Mezei János polgármester kiemelte, a Gyergyói Lovas Napok, illetve új nevén a Székelyföldi Lovas Ünnep nagy erénye, hogy egy alulról jövő kezdeményezés, amelyet nem hivatalosságok, hanem magánszemélyek, a Bajkó család hozott létre. Nem felülről, a vezetőknek, a politikusoknak kell irányítani, „rányomva” az emberekre. „A rendezvény által népszerűsített székelyföldi lovas kultúrát tovább kell erősíteni” – mondta.
A névváltoztatással kapcsolatos közleményében a Bajkó család hangsúlyozza: „Ezen ünnepnek nemcsak a névváltoztatásban kell hogy megnyilvánuljon, hanem a székely összefogás eredményeként a Székelyföld azon rendezvényei közé kell bekerülnie, amely turisztikai szempontból is jelentős” Azt szeretnék, hogy egy feltöltő, gondokat felejtető, kellemes hangulatot, jó belső harmóniát megteremtő lehetőség legyen a Székelyföldi Lovas Ünnep szeptember 20-21-én.
Az esemény programtervezete nagyvonalakban összeállt, de a rendezvény megújult Facebook-oldalán további ötleteket, javaslatokat várnak a minél színesebb műsor összeállításához. Ahogy Bajkó Tibor viccesen fogalmazta: a sörárusok és lacikonyhások dolgát szeretnék megnehezíteni úgy, hogy olyan program készüljön, hogy a nézőknek egy percnyi idejük se legyen unatkozni, és jobb híján sörözgetéssel, falatozással foglalkozni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!