
Sikeres volt az ország első műszív-beültetése csütörtökön Marosvásárhelyen: egy 44 éves páciens mellkasába egy olyan szerkezetet ültettek be, amely a szívhez csatlakozva irányítja annak működését.
2015. január 18., 18:382015. január 18., 18:38
A Suceava megyei betegnek ez volt az egyetlen és utolsó esélye a túlélésre – már másfél éve volt a szívátültetésre várók listáján, ám egy szövődmény miatt már nem lehetett volna az átültetést elvégezni. Ekkor a klinika vezetője, dr. Horaţiu Suciu professzor egy speciális pumpa beültetéséről döntött.
A Marosvásárhelyi Szívgyógyászati és -átültetési Intézet Szív- és Érsebészeti Klinikáján (IBCvT) végrehajtott műtétben a klinika szakemberei mellett egy horvát (Bojan Biocina) és egy német (Peter Branecky) orvos-szakember is közreműködött. A beültetett szerkezet elektromos árammal működik, az akkumulátorát egy kivezetett szálon keresztül hatóránként kell feltöltenie a betegnek. A páciensnek felépülése után részt kell vennie az országos szívgyógyászati programban – mondta el a csütörtöki műtétet követően Suciu professzor.
Pénteken ismét érdeklődtünk a beteg állapotáról: az intézet válaszában leszögezte, hogy a páciens állapota a kielégítőnél jobb, nem állt elő semmilyen szövődmény, minden esély megvan arra, hogy a továbbiakban a szerkezet segítségével – és természetesen az előírt életmód szabályainak betartásával – tovább örüljön az életnek.
A professzor arról is szólt a műtétet követően, hogy az ilyen típusú szívelégtelenségek meglehetősen gyakoriak Európában, és éppen az ilyen szerkezet beépítését tekintik a korszerű gyógyászati megoldásnak. Ezt erősítette meg dr. Bojan Biocina is, aki szerint az ő hazájában is ezt a módszert alkalmazzák.
A szerkezet ára 90 ezer euró, amit a szívátültetési program keretében utal át az egészségbiztosítási pénztár a Marosvásárhelyi Szívgyógyászati és -átültetési Intézet Szív- és Érsebészeti Klinikájának, tehát a beteget semmilyen költség nem terheli.
Közép-Európában már máshol is alkalmazták a műszíves módszert a hasonló szívelégtelenségek gyógyítására. Kelet-Európában először Horvátországban alkalmazták 2007-ben, majd Magyarországon 2012-ben, Szerbiában 2013-ben, nálunk pedig most először.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!