Hirdetés

Orvosa ölte meg Jacksont

A halottkém szerint emberölés történt, vádat még nem emeltek, az amerikai sajtó szerint ez hamarosan megtörténik.

Bálint Eszter

2009. augusztus 26., 10:582009. augusztus 26., 10:58

Immár percre pontosan lehet tudni, hogy milyen gyógyszereket kapott orvosától életének utolsó napján Michael Jackson, akinek halálát a hivatalos szakértői jelentés szerint altató-túladagolás okozta. A halottkémi jegyzőkönyv szerint a popsztár vérében halálos mennyiségű, erős anesztéziás szer volt, a propofol mellett azonban más gyógyszerek nyomait is kimutatták. Éppen ezért a halottkém a Los Angeles Timesnak nyilatkozva le is szögezte, emberölés történt. Egyelőre nem emeltek vádat ellene, de a CNN hírtelevízió szerint a halottkémi jelentés alapján minden bizonnyal ez fog történni.

Conrad Murray, Jackson orvosa június 25-én hajnali fél kettőkor 10 milligrammos Valium tablettát adott be az énekesnek, amelyet alig félóra múlva egy másik nyugtató hatású szer követett. A lorazepam tartalmú, Ativan nevű gyógyszerből Murray intravénásan adott be 2 milligrammot. Hajnali háromkor újabb nyugtatóadagot kapott Jackson: a midazolamot tartalmazó, Versed nevű szerből szintén két milligramm került a szupersztár szervezetébe, Murray ezt is intravénásan adta be. Két órával később az orvos megismételte a korábbi Ativan adagot, ezt reggel fél nyolckor újabb Versed követte.

Délelőtt 10 óra 40 perckor Jackson intravénásan 25 milligramm propofol tartalmú Diprivant kapott, ezt Murray lidocainnal (egy Xylocaine nevű szerrel) hígította. Az orvos 10 óra 50 perckor hagyta el az énekes szobáját, pár perccel később visszatért, de Jackson akkor már nem lélegzett. Murray megkezdte az újraélesztést, és beadott 0,2 milligramm flumazenil tartalmú Anexate nevű szert, hogy visszafordítsa a nyugtatók hatását. A „pop királyán” azonban már nem lehetett segíteni.

Conrad Murray egyébként heteken át naponta adott propofolt, egy igen erős, egyebek között műtéti altatásokhoz használt szert az álmatlanságban szenvedő Jacksonnak – idézte a Los Angeles Times a rendőrségi nyomozással összefüggő iratokban közölt szakértői véleményeket. Attól félve, hogy a páciens függőségbe kerül a szertől, az orvos nem sokkal Jackson június 25-i halála előtt csökkentette a dózist, egyszersmind további – enyhébb – altatókat adott neki.

Mint arról beszámoltunk, az 50 koncertből álló londoni turnéra készülő popsztár Los Angeles-i bérelt otthonában hunyt el váratlanul; hirtelen szívleállás vezetett halálához. Orvosa, Conrad Murray talált rá az ágyában fekvő, de már nem lélegző Jacksonra, akit sikertelenül próbált újraéleszteni. A rendőrség a haláleset óta folytatott nyomozás során arra kereste a választ, milyen gyógyszerek játszhattak szerepet az 50 éves előadó halálában.

Az orvos, akit a popsztár halálának ügyében gyanúsítottként kezel a rendőrség, múlt szerdán a YouTube videomegosztó portálon azt üzente a világnak: az igazat mondta, és bízik benne, hogy az igazság győzedelmeskedni fog. Murray május óta állt Jackson szolgálatában, az énekes magánorvosaként havonta 150 ezer dollárt (29,1 millió forint) keresett. Az eredeti tervek szerint a több praxissal is rendelkező szakember a londoni koncertsorozatra is elkísérte volna a „pop királyát”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés