
Fotó: Szigeti Vajk István
Rengetegen voltak kíváncsiak a hargitafürdői kergeolimpiára, amelyen számos csapat mutatta meg, hogy nemcsak szánkóval lehet lecsúszni, hanem akár „repülőgéppel”, vagy a Menny a pokolban elnevezésű, bonyolult szerkezettel is.
2015. március 08., 19:172015. március 08., 19:17
A Hargitfürdőre vezető úton hatalmas kocsisor alakult ki szombaton. A sípályánál a „kergejárművek” versenyét övezte a legnagyobb érdeklődés: bár korábban tartották meg a programot a plakáton szereplő időpontnál, mintegy háromezren követték a pálya széléről lesiklásukat, vagy éppen felborulásukat.
A versenyre összesen 16 csapat nevezett be. A furábbnál furább járgányok lesiklását hógolyózáporral „segítették” a nézők. Madéfalváról három csapat is benevezett a kergemobilok versenyére. Kettőt közülük a Hargita megyébe tervezett repülőterekről szóló hírek ihlették meg egy repülő és egy rakéta formájú kergemobil megépítésére.
A rakéta négytagú „személyzetének” vezetője, Gegő Zalán is ezt erősítette meg, mikor a járgány oldalán díszelgő Székely Airwajsz feliratról érdeklődtünk. Mint mondta, azt szerették volna, ha ők építik meg az első székely repülőgépet. A járgány hátulján szereplő feliratból egyébként arra lehetett következtetni, hogy Dubajba és Londonba is indítanak járatokat.
Az „újjáélesztett”, immár hatodik kergeolimpián a madéfalvi csapat – amely az előző 2006-os versenyen nyert – ismét első helyezett lett. Nem csoda, hiszen a 15 fős csapat ezúttal is kitett magáért, hatalmas és bonyolult szerkezetet állítottak össze az idei megmérettetésre.
Járgányuk a Menny a pokolba nevet viselte, a csapat pedig az Angyalok és démonok nevet kapta. „Az üst jelképezi a poklot, és olyan alakok vannak benne, akik életükben sok gazságot követtek el, mint például Hitler, Sztálin, Ceauşescu, Bin Laden és a többiek. A mennyországban az angyalkák vannak, az ördögök hevítik az üstöt, a kormányos pedig a Halál” – mutatta be szerkezetüket és annak „lakóit” a Szent Péternek öltözött Szentes Antal, a csapat vezetője.
Tőle tudjuk, hogy tíz napig építették a hatalmas üstből és a mennyországot jelképező szerkezetből álló tákolmányt. Volt, akik dobókockával, mások vécécsészével csúsztak le a pályán. A csíkszeredai Böjti Boszorkák pedig szánra szerelt kétütemű, „turbósöprűkkel” vágtak neki a lejtőnek – igaz, kevés sikerrel.
A sípályáról a tömeg az Ozon szálló előtt felállított színpadhoz vonult, ahol a rendezvény koncerttel folytatódott. A kergeolimpia végül, a díjátadó ünnepség után bulival zárult.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!