
Fotó: Krónika
2008. június 27., 00:002008. június 27., 00:00
ugyanakkor erről animált kisfilm látható egy ismert videómegosztó oldalon is. A reklámfilm szövege szerint minden egyes lakás tulajdonosa ugyanabban a szobájában ülve reggel nézheti a napfelkeltét, este meg a naplementét.
Óránként elforduló emeletek
A Times cikkéből az derül ki, hogy a szintek óránként fordulnak el, de aki egy teljes szint összes lakását megvásárolja magának, az hangvezérléssel külön is forgathatja a saját emeletét. Az épület abban is forradalmi, hogy az egyes szintek között vízszintes szélmotorok vannak elhelyezve. Az egyes emeletek tetején napelemek lesznek, felületük 15 százalékát bármely állásnál éri a nap. Ezek a megoldások annyi energiát termelnek, hogy a ház teljesen önellátó lesz.
Nyolcvanemeletes csodák
Egy-egy szintet előre gyártott kész helyiségekből állítanak össze. Az egyes helyiségek az olaszországi Bariban készülnek, és kifestve, kidíszítve érkeznek a helyszínre, adott esetben a szoba falán már ott van a megrendelt műalkotás is. A helyiségeket aztán a helyszínen már csak felemelik, és rögzítik az épület gerincét alkotó beton oszlopra. Fischer szerint egy szint helyszíni beszerelése mindössze 10 napot igényel. A külön-külön forgó emeletek persze számos technikai problémát vetnek fel. A vízvezetékeknek például olyan szelepekkel kell rendelkezniük, mint amilyeneket a levegőben tankoló repülőgépeknél alkalmaznak. Azt is meg kell oldani, hogy elfordítható lakásokból bármilyen állás mellett is be lehessen lépni a liftbe, amelyet az épület tengelyét képező betonhengerben helyeznek el. A dubai dinamikus felhőkarcoló 80 emeletes lesz, a moszkvai 70. A tervező, Fischer egy harmadikat is szeretne építeni, New Yorkban, aztán továbbiakat is.
Hírösszefoglaló
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.