
A megszokottnál is nagyobb lesz a kézműves- és népművészeti kirakodóvásár az idei Szent György Napokon. A városnapok szervezői a csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, összesen 200 vásárost tudnak fogadni, az eddigi helyszínek mellett újakat is felajánlanak, így a Székely Nemzeti Múzeum udvarán, a múzeum kertjében, és a Testvérvárosok utcájában is berendezkedhetnek a kézművesek.
2014. március 20., 20:052014. március 20., 20:05
A vásárt a városnapokon belül a Háromszéki Kézműves- és Népművészeti Egyesület szervezi. Elnöke, Veress Ferenc elmondta, nemcsak a fesztivál látogatói körében, hanem a népművészek és kézművesek között is népszerű a Szent György napi vásár, mert tavasszal ez az első, ahol a télen elkészült portékáikat kínálhatják.
Kizárólag saját készítésű termékeket fogadnak, kereskedőket nem, a vásárosoknak egységes fehér sátrakat kell felállítaniuk, a népművészeknek pedig a tájegységük népviseletében kell megjelenjenniük. A hazaiak mellett Magyarországról, Moldovából és Szlovákiából is jelentkeztek már. Helyet foglalni április 10-éig lehet az office@popartcov.ro honlapon, és attól, aki első ízben szeretne részt venni, fényképes bemutatkozót várnak, hogy tudják kiszűrni a viszonteladókat.
Grubisics Levente fesztiváligazgató elmondta, a kisipari vásár területfoglalásáról a napokban dönt az önkormányzat, ám a tervek szerint kétszeresére emelik, így próbálják kiszorítani a bóvlit. A körhinták, csúszdák területfoglalása is 30 százalékkal emelkedhet. A lacikonyháknak, lángos- és kürtőskalácssütőknek ugyanannyit kell fizetniük, mint eddig.
Az április 26. és május 4. között zajló Szent György Napokon mintegy 200 programpontot kínálnak, a teljes műsor péntektől olvasható a www.szentgyorgynapok.ro honlapon. A szervezők azt is bejelentették, hogy fellép a Bikini, az Animal Cannibals és a Besh o droM is.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!