Hirdetés

Önkéntes lánglovagok székelyföldi hálózata

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Megalakult a székelyföldi önkéntes tűzoltók hálózata Szentegyházán a Hargita megyei önkéntes tűzoltók szakmai egyesületének koordinálásával és kezdeményezésével. 

Nagyálmos Ildikó

2014. március 24., 19:562014. március 24., 19:56

A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet vállalja a szervezetek közötti koordinációt, valamint további külhoni régiók hasonló célú törekvéseinek támogatását. A magyarországi kapcsolattartás szakmai operatív irányítását Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltószövetség elnöke látja el, aki szintén jelen volt a hétvégi rendezvényen.

„A Nemzetstratégiai Kutatóintézet küldetése, hogy az élet minden területén összefüggő Kárpát-medencei hálózatok, rendszerek építését kezdeményezze. Az önkéntes tűzoltó-tevékenység tipikusan olyan hivatás, küldetés, amely szintén hálózatba szervezhető Kárpát-medencei szinten. Ezért örültünk, hogy a székelyföldi hálózat létrejött, és most már csupán kiegészíteni kell a felvidéki, kárpátaljai és délvidéki szerveződésekkel. Ebben partnerünk a Belügyminisztérium és a támogatását élvező Magyar Tűzoltószövetség is” – mondta el Molnár György.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója úgy véli, közösen könnyebb lesz megfogalmazni a célokat, a fejlesztés területeit, a képzést, az eszközfejlesztéstől az ingatlanberuházásig, és azt tartják célravezetőnek, ha európai uniós forrásokkal is számolhatnak, ami fejlesztheti ezt a területet.

A rendezvényen három megye – Hargita, Kovászna, Maros – több mint ötven önkormányzatának kétszáz önkéntes tűzoltója vett részt. A tárgyalások és a szakmai egyeztetések a Székelyföldön folyamatosak, ezért a csatlakozó szervezetek száma 2014 során várhatóan jelentősen növekedni fog.

Albert Csaba, a székelyföldi szakmai egyesület elnöke a tűzoltómozgalom múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott előadást. A székelyföldi önkéntes tűzoltóegységek humánerőforrás- és eszközállományának felmérését követően – a létrejövő hálózati együttműködés eredményeként – szervezetten és célzottan történhet a hálózat tagjainak megállapodásával a Magyarország részéről történő segítségnyújtás, adományozás.

A Magyar Tűzoltószövetséggel történő együttműködés lehetővé teszi a helyi tűzmegelőzési, tűz- és kárelhárítási feladatok ellátásához szükséges eszközállomány javítását, az önkéntes tűzoltók képzését, a tűzoltóhagyományok megőrzését, az utánpótlás nevelését és a nemzetközi találkozókon történő képviseletet.

„Elsősorban a segítségnyújtás, a szakmai koordináció a legfontosabb számunkra, hiszen szeretnénk, hogy az a támogatás, az a technikai eszköz és forrás, amelyet a kutatóintézettel közösen szeretnénk előteremteni, a Székelyföldön oda kerüljön, ahol a legnagyobb szükség van rá. Szeretnénk elkerülni azt, hogy mindenki külön, egymástól függetlenül pályázzon, ezért szükséges, hogy a székelyföldi kollégák felmérjék, mely tűzoltó-egyesület milyen eszközállománnyal, illetve milyen felkészültséggel rendelkezik” – mondta Dobson Tibor dandártábornok.

A hálózati együttműködés további célja, hogy tűzesetek, árvizek, tömegbalesetek, ipari katasztrófák bekövetkeztekor az önkéntes tűzoltóhálózat tagszervezetei azonnal mozgósíthatók legyenek, és a hivatásos egységekkel összehangoltan nyújtsanak segítséget. A rendezvény záróakkordjaként minden jelen lévő önkéntes alakulatnak oklevelet adott át Dobson Tibor, ezt megelőzően pedig kitüntették Szabó László veterán tűzoltót.

A szombati rendezvény idején tűzesethez riasztották a helyi alakulatot, amely azonnal indult a helyszínre, és derekasan helytállt. Félórán belül sikerült megfékezniük a tüzet, melynek során Szentegyháza romanegyedében néhány egymáshoz épített fásszín égett le, és amelyet a szemtanúk szerint gyerekek gyújtottak meg játékból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés