
2010. július 14., 11:582010. július 14., 11:58
A mentőket szerdán kora reggel riasztotta az énekesnő férje, Mircea Petru, akinek telefonjára búcsúüzenetet küldött néhány órával korábban Mădălina Manole. A férfi a Bukarest melletti Otopeni községben levő lakásukban, a földön fekve találta meg eszméletlen feleségét. A helyszínre érkező mentők újraélesztéssel próbálkoztak, de sikertelenül.
Az ügyben vizsgálat indult, az előzetes eredmények szerint az énekesnő öngyilkosságot követett el. A Mediafax hírügynökség a vizsgálathoz közel álló forrásokból úgy értesült, hogy Mădălina Manole holtteste mellett egy rovarirtós palackot találtak.
A román média úgy tudja, Manole néhány héttel korábban már próbálkozott az öngyilkossággal. Tettének pontos oka egyelőre ismeretlen, a média azonban megemlíti, hogy az énekesnő néhány éve szívbetegséggel küszködött.
Mădălina Manole szerdán lett volna 43 éves, és egy két éves kisfiú anyja volt.
Manole a román könnyűzene egyik tehetséges és népszerű képviselőjének számított, karrierje az 1990-es években volt a csúcson, idén tavasszal kilencedik nagylemezét jelentette meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.