
Fotó: Agerpres
A pszichológusok szerint a sportrajongó nézők, akik a várva-várt olimpia idején átvették a gyorsan pörgő események ritmusát, csak lassan tudnak visszaállni korábbi napi rutinjukra. Lin Je sanghaji pszichológus elmondta, hogy a klinikai tapasztalatok azt mutatják, a sportesemények megszállottjainál előfordul átmeneti depresszió a nagy nemzetközi vetélkedések, például olimpia vagy világbajnokság után. Miközben az egész család ugyanazt a mérkőzést követi a televízióban, osztoznak az izgalmakon és a szórakozásban, az otthoni légkör feldobódik, átmenetileg megfeledkeznek munkahelyi gondjaikról is – mondta a pszichológus. Vasárnap, miután az olimpia véget ért, vissza kellett térniük a megszokott kerékvágásba, és szembenézniük munkahelyi problémáikkal, de sokan képtelenek hangulatuk ilyen gyors változtatására – mondta Je, aki „olimpiaszindrómának” nevezi a jelenséget. A szakértők szerint a szellemi tevékenységet végzőket és a diákokat érintette legsúlyosabban a tünetegyüttes. Ők voltak azok, akik még az alvást és az étkezéseket is megrövidítették azért, hogy minél több időt tölthessenek a játékokkal. A szakemberek azt javasolják, hogy az „olimpiaszindróma” érintettjei minél több szabadtéri tevékenységet iktassanak be, és elevenítsék fel barátságaikat, hogy eltereljék figyelmüket a televízióról, álljanak vissza eredeti napirendjükre, és pihenjenek többet.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.