Ökofilmfesztivál Nagyváradon

Ökológiai témájú filmfesztivált rendeznek Nagyváradon október végén – jelentették be tegnap. Az EcoFest elnevezésű nemzetközi szemlének ez lesz az első kiadása, és a szervezők elképzelése szerint a jövőben hagyománnyá válhat majd.

2011. október 12., 05:432011. október 12., 05:43

A fesztiválnak versenyprogramja is lesz, illetve egy olyan szekciója, ahol a legjelentősebb ilyen témájú filmeket nézhetik meg a váradiak és az idelátogatók – egyebek közt vetítésre kerül az 1992-ben készült, történetet és párbeszédet teljesen nélkülöző Baraka, illetve Luc Besson produceri munkája, a 2009-es Home című dokumentumfilm. A versenyprogramban számos ország rendezőinek munkái szerepelnek: érkeznek filmek egyebek mellett az Egyesült Államokból, Svédországból, Törökországból, de még Brazíliából is.

Romániai film négy is részt vesz a megmérettetésen, amelynek végén nemzetközi zsűri választja majd ki a legjobbnak ítélt munkákat. A fesztivál nyitóünnepségére a nagyváradi színházban kerül sor október 27-én este 19 órakor. A Panoráma elnevezésű, versenyen kívüli filmvetítéseket a városi kultúrházban tartják 27-e és 30-a között, a versenyfilmek pedig a Szabadság mozi B termében tekinthetők meg ugyanebben a periódusban. A díjátadó a Szabadság mozi egykori nagytermében lesz – a termet évek óta bingószalonként használják, ám a főszervező Lavinia Şandru, illetve Cornel Diaconu filmrendező azt szeretné, ha legalább az esemény idejére visszanyerné eredeti funkcióját. A vetítésekre a belépés ingyenes, a filmvetítések mellett iskolák közötti környezetvédelmi vetélkedőre is sor kerül.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron
2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben