
2009. október 13., 11:122009. október 13., 11:12
Az m1-en kedd éjszaka látható sorozat az író csendes, mély gondolatainak televíziós megfogalmazására vállalkozik. A nyolcrészes, kéthetente műsorra tűzött sorozatban a József Attila-díjas író a Szeretetkönyvből vagy a Mesterkurzusok pódiumáról már ismerős hangulatban mesél.
Az Esti beszélgetés alkotói, Magócsi Anikó szerkesztő és Seres Tamás rendező arra tesznek kísérletet műsorukkal, hogy tematikus és asszociatív képtársításokkal, filmek és színházi felvételek részleteivel egészítsék ki, erősítsék Müller Péter gondolatait. A műsorban ugyanakkor neves színészek – mások mellett Garas Dezső, Tordy Géza, Kulka János, Básti Juli és Lukács Andor – közreműködésével idézetek is elhangzanak versekből, drámákból, Müller Péter műveiből.
„Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. (…) Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki. A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka” – írja a beszélgetésről Müller Péter a Szeretetkönyvben, a sorsproblémákat, hétköznapi kérdéseinket, vívódásainkat körüljáró munkájában.
Az író szerint a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd, a műsor alkotóinak reményei szerint azonban képzőművészeti alkotásokkal és idézetekkel alátámasztva még teljesebb lehet egy-egy gondolat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.