Hirdetés

Nyílt napokat tart a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület

•  Fotó: Végh Balázs

Fotó: Végh Balázs

Örökségünk. Élő hagyományok a mindennapokban címmel tart július 14. és 17. között nyílt napokat a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület. Az egyesület öt éve alakult azzal a céllal, hogy alternatívát kínáljon az anyagias világszemléletre. „Fontosnak tartjuk, hogy forrásként kezeljük néphagyományainkat, szokásainkat, a népi kultúrát úgy, hogy élővé tegyük ezeket” – nyilatkozta lapunknak Nezezon Enikő ügyvezető elnök.

2010. július 08., 10:012010. július 08., 10:01

Mint részletezte, már a megalakulás óta érlelődött az egyesület keretén belül egy tábor gondolata, ahol a gyermekek és felnőttek együtt sajátíthatják el a kézművestechnikákat, egyúttal tartalmas előadásokon vehetnek részt. Ugyanis korábban az egyesület különálló programokat szervezett a gyerekek és a felnőttek számára.

„Egyesületünk a hagyományőrzést tágabban értelmezi, a népszokások mellett egy természetközelibb életmódot szeretnének megismertetni a nagyközönséggel, melyben fontos szerephez jutnak a kézzel készített ételek, ruhák, használati tárgyak, ahogy egykoron ez nagyszüleink korában volt” – magyarázta Nezezon. Eredetileg Szatmárhegy adott volna helyszínt egy nyolcnapos táborozásra, azonban a gazdasági válság miatt a szervezők egy rövidebb időtartamú, a megyeközpontban lebonyolítható rendezvény mellett döntöttek. „Azáltal, hogy áttettük Szatmárnémetibe, több előadót is nyertünk, és ezáltal valószínűleg a látogatók száma is nagyobb lesz” – fejtette ki az elnök. A rendezvény négy napja alatt a református gimnázium udvarán a résztvevők kézműves technikákkal hagyományos használati tárgyakat készíthetnek, valamint neves meghívottak gondolatait hallgathatják meg születésről, egészséges táplálkozásról, hagyományos népi gyógymódokról, természetbarát háztartásról, a magyar hagyományok szerepéről a pedagógiában, valamint az önfenntartó közösségek életéről és esélyeiről. 

„Nem szánjuk tömegrendezvénynek a nyílt napokat, inkább meghitt családi összejövetelként gondoljuk el, ahol az aprók és a felnőttek együtt vesznek részt a különböző foglalkozásokon” – hangsúlyozta Nezezon. A tematikus programok mellett helyi termékek vásárával, kézművesvásárral és helyi termékek kóstolójával várják az érdeklődőket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés