2009. december 22., 09:412009. december 22., 09:41
„Az öt férfi egyike sem tagja valamely neonáci csoportnak... Kétségkívül nyereségvágyból raboltak. Később tudjuk csak eldönteni: megrendelésre vagy saját kezdeményezésből követték el a bűncselekményt” – mondta krakkói sajtóértekezletén Andrzej Rokita körzeti rendőrfőnök.
Az öt elkövető korábban volt már büntetve rablás miatt. A 20 és 39 év közötti férfiakat vasárnap este vették őrizetbe Gdyniában, illetve Wloclawekben. Nem tanúsítottak ellenállást. Krakkóba szállították és előzetesen már ki is hallgatták őket. A felirat is előkerült, egy erdőben rejtették el az ország északi részében. A rendőrség közlése szerint a tettesek a feliratot röviddel a rablás után három darabra vágták, mert egy darabban nem tudták elrejteni.
Az RMF FM lengyel rádió úgy értesült, hogy a rablás egy „megszállott gyűjtő” megrendelésére történt. Az „Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz) vasból készült feliratot péntekre virradóra szerelték le az egykori haláltábor bejárata elől. A rendőrség nagy erőkkel kereste a tetteseket, 50 rendőrt, köztük 20 nyomozót állítottak az ügyre. Az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum vezetése ideiglenesen másolattal pótolta az eredeti feliratot, amelyet restaurálása után hamarosan visszahelyeznek.
Egyúttal új módszereket vezetnek be biztonságának szavatolására. A feliratot a németek utasítására lengyel foglyok készítették el, akiket az egyik első transzporttal szállítottak az auschwitzi koncentrációs táborba 1940–1941 fordulóján. A nácik legkevesebb 1,3 millió embert deportáltak Auschwitzba.
A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legkevesebb 1,1 millió volt. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó (köztük vagy 400 ezer magyar), 70–75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10–15 ezer más nemzetiségű fogoly.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.