
Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Bukarestből és Iaşi-ból érkeztek az építész-, művészettörténész-, közgazdaságtan-hallgatók, szociológia, tájépítész szakos egyetemisták a Maros megyei Gernyeszegre, a Teleki Kastély Egyesület és az ARCHÉ Egyesület által szervezett nyári táborba, ahol a kastély újrahasznosítására dolgoznak ki stratégiákat.
2016. július 28., 12:302016. július 28., 12:30
Tavaly szerveztek első alkalommal Gernyeszegen, a Teleki-kastélyban egyetemistáknak nyári tábort, hogy felmérjék az épület állagát. Az idén az újrahasznosítási lehetőségek felmérése a cél – ismertette Lukács Katalin projektfelelős.
Első héten a résztvevők közül mindenki a saját szakterületén dolgozott, az építészek, művelődéstörténészek a kastélyépületet tanulmányozták, és annak felhasználási lehetőségeit vették számba. Ezen a héten vegyes csoportokban folyik a munka, terveket készítenek, startégiákat dolgoznak ki, egyeztetnek arról, hogy melyek lennének azok az értékesítési formák, amelyek a kastélynak új rendeltetést adnának. A nyári egyetem utolsó munkanapja csütörtök, pénteken pedig ismertetik azt a munkát, amit végeztek.
A tavalyi munka eredményéről jelenleg egy kiállítás látható a Teleki-kastély emeleti termeiben, fotók, rajzok és leírások illusztrálják a felméréseket: pontos alaprajz készült a kastély három szintjéről, a pincéről, a földszintről és az emeletről, az ablakok és ajtók pontos elhelyezkedéséről, a falak vastagságáról. Az építészekkel közreműködve a művészettörténészek a kastélyparkot és annak szobrait, valamint a faragott köveket dokumentálták, a restaurátorok falkutatást végeztek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!