Hirdetés

Növekvő érdeklődés kíséri a pásztorjátékot

Pásztorjátékot mutattak be karácsony este a Maros megyei Nyárádremete római katolikus templomában, a résztvevők kíváncsian várták a vigíliamisét megelőző előadást.

Nyulas Piroska

2016. december 26., 19:162016. december 26., 19:16

 

A földrajzi adottságai révén a Nyárád mente bölcsőjének nevezhető község több tagtelepülésén is felelevenedett ez a régi szokás, amelyet a tanítók, tanárok, egyházi emberek, a helyi gyerekekkel karöltve tartanak életben.
A szokás szerint a helyi iskola diákjai előadják a Jézus megszületését megidéző történetet, a betlehemest, a község többi településén pedig már a hároméveseknek is megadatik a szereplés öröme. Nyárádremetén, két angyalhangú leány énekelt a bevezetőben, őket követte Kis Richárd Mihály nyárádköszvényesi diák előadása, majd a hagyományos pásztorjáték került sorra. Az angyalok fehér ruhában, angyalhajjal, a pásztorok bundakabátban, a szerencsésebbek igazi subában, a királyok kölcsönkért miseruhát öltve bújtak szerepükbe.

Már-már hiánycikk a suba, amellyel három vagy négy évvel ezelőtt minden gyerek rendelkezett – mondta el lapcsaládunknak Gál Judit, az előadás szervezője, aki azt is elmondta, a gyerekek hozzáállása lankadatlan, évről évre várják, hogy sorra kerüljenek a betlehemes előadásában. „Általában az osztályhoz mérem az előadásokat, hogy mennyi jó énekeshang van, tehetségesebb gyerek, aki jobban tud szerepelni, mert ugye nem mindenki szeret a közönség előtt egyénileg megnyílni. És ennek alapján szoktam keresgélni, leginkább az interneten. Ha egy osztályban nincsenek elegen, akkor »kölcsönkérünk« kisebb osztályokból” – magyarázta lapunknak Gál Judit vallástanár, aki 2002-től irányítja ezt a tevékenységet a helyi kántor és kollegák segítségével. Továbbá elmondta, Bálint József néprajzkutató könyvében olvasta, hogy Remetén már nagyon régi hagyománya van a betlehemesnek, és a kommunizmus idején is előadták a templomban, az éjféli misén. Az igény pedig azóta is megvan a karácsonyi misztériumjátékokra mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek részéről, „hiszen nem azért maradt fent egy hagyomány, hogy elfeledjük, hanem hogy továbbadjuk, gyarapítson, valamint folytonosságot, életet, ünnepet adjon”.

Nyulas Piroska

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés