
Fotó: Biró István
Kedvezményes jegyeket kínálnak a hölgyeknek néhány művelődési intézményben, színházi és népművészeti előadásokat nézhetnek meg többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron.
A nemzetközi nőnap alkalmából néhány művelődési intézmény külön programmal készül, kedvezményes jegyeket kínálnak a nőknek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén is kedveskedik a hölgyeknek, akik kedden 19 órakor a nagyteremben kezdődő Vivaldi és az évszakok című táncszínházi előadásra féláron válthatnak jegyet. Az előadást Gigi Căciuleanu rendező-koreográfus irányításával vitte színre a színház Liviu Rebreanu Társulata.
Antonio Vivaldi összetéveszthetetlen zenei akkordjai szolgáltak alapul egy olyan produkció megvalósításához, melyben megjelenítődik az egyik legjelentősebb romániai táncművész mozgásvilágának költészete, rejtélyessége, sajátos fantáziája. A színrevitelben az alkotót Beney Zsuzsa költőnő Barokk szonettjei is megihlették, melyek román és magyar nyelven is elhangzanak az előadásban.
A nőkről, női látásmódról szóló előadását tűzte műsorra a marosvásárhelyi Spectrum Színház: Elzbieta Chowaniec lengyel drámaírónő Gardénia című darabjára várják az érdeklődőket szerdán 19 órától, a pároknak csak egy jegyet kell váltaniuk. A Gardénia egy részleges családtörténet: négygenerációnyi nő drámája, közülük a legidősebb 1920-ban, lánya 1942-ben, az ő lánya 1962-ben, a legfiatalabb pedig 1982-ben született. Mind a négy nő keresi a boldogsághoz vezető utat, miközben végigélik a huszadik század szinte teljes történetét, összetett viszonyaikra is fény derül. A Maros Művészegyüttes a Ha te tudnád, amit én címmel nőnapi előadását mutatja be szerdán 18 órai kezdettel az együttes kövesdombi székházában, a belépés a nőknek ingyenes. Közreműködik a Borsika néptáncegyüttes és a Napsugár Néptáncegyüttes középcsoportja.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház március 8-án este 7 órától a nagyteremben műsorra tűzött Julius Caesar című előadására a hölgyek, valamint az őket kísérő urak egyaránt 5 lejes, kedvezményes egységáron válthatnak jegyet. A Silviu Purcărete által rendezett előadás Shakespeare talán legkeményebb politikai drámáját állítja színpadra, amely nemcsak hibátlan éleslátásával, hanem meglepő időszerűségével nyűgöz le. Brutus és köztársaságpárti szenátor társai a közjó nevében szerveznek összeesküvést Caesar ellen, ám a zsarnokságra törő hadvezér meggyilkolásával nem a rend áll helyre, hanem elszabadul a pokol: polgárháború robban ki, iszonyatos romlás dúlja fel Rómát. Vajon ugyanezen az úton járunk mi magunk is? – teszi fel a kérdést Visky András az előadás ismertetőjében. Az előadás címszerepét Bogdán Zsolt játssza, további szerepekben Bács Miklós, Viola Gábor, Balla Szabolcs, Kató Emőke, Györgyjakab Enikő, Albert Csilla, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Farkas Loránd, Fogarasi Alpár, Kántor Melinda, Keresztes Sándor, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Platz János.
A nemzetközi nőnap gondolata a századfordulón merült fel először, 1910-ben a Koppenhágában ülésező Szocialista Internacionálé alapította meg tiszteletadása jeleként a nők jogaiért évek óta küzdő feminista mozgalmak előtt. A megemlékezés dátumaként akkor még nem jelöltek meg konkrét időpontot. Egy évvel később, 1911-ben a Koppenhágában hozott döntés értelmében az első nőnapot Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban március 19-én ünnepelték meg. Az első hivatalos európai nőnapot Németországban tartották. Oroszország 1913-tól, Ausztrália pedig csak 1928-tól csatlakozott az ünneplőkhöz.
Magyarországon 1914-től ünneplik hivatalosan is a nőket. 1913-ban az orosz nők február utolsó vasárnapját választották, hogy „kenyérért és békéért” tüntessenek a háború pusztította Oroszországban. A politikai vezetők ellenezték ugyan a tüntetés időzítését, de a nők kitartottak. Ami ezután történt, az már történelem: négy nappal később a cár lemondásra kényszerült, és az ideiglenes kormány azonnal szavazati jogot adott a nőknek. Mindez az Oroszországban akkor használatos Julianus-naptár szerint február 23-án, az általában használatos Gergely-naptár szerint viszont március 8-án történt. Az oroszországi események után lett hivatalosan is március 8-a a nemzetközi nőnap.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!