
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház különleges nőnapi előadásra várja az érdeklődőket március 8-án, a nők nemzetközi napján.
2016. március 06., 15:062016. március 06., 15:06
Ezen a napon Mucsi Zoltán színművész első színházi rendezésével, a Guppi című produkcióval a nők elleni és a családon belüli erőszak ellen kíván szót emelni a temesvári társulat.
„Annyi történet van a világon. A nagy hősök, nagy szerelmek, világraszóló kalandok történetei. Ezeket ismerjük. De mi van azokkal, teszi fel a kérdést a temesvári magyar színház, akiknek története a hétköznapok szorításában, panellakások betonfalai között zajlik? A hozzánk hasonló, mindennapi túlélők valóságával?
Azoknak a nőknek a történeteivel, akik mellett nap, mint nap lesütött szemmel sétálunk el? Mert tudjuk, de félünk megkérdezni. Mert hallottuk, de féltünk bármit is tenni. Mert látjuk rajtuk, de inkább félrefordulunk\" – írta közleményében az intézmény, amely ezeknek a nőknek a történeteire szeretné felhívni a figyelmet.
A kortárs orosz szerző, Vaszilij Szigarjev darabja sajátos humorral, ugyanakkor végtelen érzékenységgel nyúl hozzá ehhez a kényes témához. Három, a maga módján végtelenül magányos figura történetén keresztül enged betekintést egy olyan világba, amelyről inkább nem beszélnénk és amelyről ők nem nagyon mernek.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
szóljon hozzá!