
2009. december 29., 09:272009. december 29., 09:27
– Mikor volt nagyobb az izgalom: negyed évszázaddal ezelőtt, amikor a Szekuritáté meghurcolta a Maros-parti előadásokért vagy a legutóbbi bemutató előtt?
– Egyik állapotot sem kívánom senkinek. Borzalmas időket éltem át annak idején, amikor nem tudtam, hogy aznap még kiengednek és hazamehetek a Szekuról, vagy ott tartanak. Pedig a Maros partján nem a rendszer ellen szervezkedtünk, nem politikai kabarét adtunk elő, és még csak át sem vágtuk az államot, hiszen senkitől egy fityinget nem vettünk el. Az elvtársak mégsem tűrték azt, ami ott folyt. Az zavarta őket, hogy miután elterjedt a városban a hírünk, előadásonként több százan is kijöttek a Maros partjára magyar nyelvű kabarén nevetni.
A mostani premierek előtti izgalom egészen más. Én mindig nagyon drukkolok, ami talán így is van rendjén. De csak addig tart a lámpaláz, amíg színpadra lépek, s amint megpillantom a közönséget, úgy érzem: hazaérkeztem, mégpedig a szeretteim közé, akik engem nagyon vártak. Aztán az első sikeres poénok után azt tapasztalom, hogy a közönség mintha vállára venné az előadást, és ő maga vinné tovább.
– Hiába nevezik könnyű műfajnak a kabarét, a sorozatos poéngyártásban nem könnyű megfelelni az igényes közönségnek.
– A kabaré olyan műfaj, amit a közönség irányít. Ha egy-egy poénnál nem csendül fel a nevetés, az már gondolkodóba ejt. De amikor bejön a számítás, és a közönség ráhangolódik az előadásra, már nincs visszaút, minden a lehető legnagyobb rendben van, azt már nem lehet elszúrni.
| A december 29-én bemutatásra kerülő Jubileumi Expressz című Hahota-kabaré a szervezők szerint hosszabb és érdekesebb lesz, mint az eddigiek. A szokásos nevetési adagot a társulat az elmúlt negyed évszázad legsikeresebbnek bizonyuló jelenet felújításával toldja meg. Puskás Győző szerint az Apósom, a vezér című jelenet az, amin a huszonöt év alatt a legjobban szórakozott a közönség. Ugyanakkor nyomós ütőkártyának szánják Dancs Annamari szerződtetését, aki nemcsak könnyűzenével, hanem operettslágerekkel készül még inkább felvillanyozni a hangulatot. |
– A 25 évvel ezelőtti kezdésnél maradva, megkérdezném: mi volt akkoriban, a Maros partján a legmerészebb álma?
– Az, hogy egyszer, egyetlenegyszer játszhassunk fedél alatt. Akkoriban teljesen utópisztikusnak tűnt, és nyilván ez az álom csak ’89 után teljesülhetett, amikor bekerültünk a Szakszervezetek Házába. Onnan hamarosan kinőttük magunkat, s ma már azzal dicsekedhetünk, hogy túl vagyunk az ezernégyszázadik fedél alatti előadásunkon.
– Az köztudott, hogy a Hahota már rég túlnőtte magát Marosvásárhelyen és Maros megyén, meghódítva a teljes Székelyföldet. Miként jellemezné a törzsközönségüket?
– Olyannak, amely értékeli a színházat, klasszikus magyar szerzőinket és a jó humort. Sikerült megfognunk az értelmiségi réteget is. Szünetben sokan megszólítanak, elmondják, hogy mi tetszett és mit szeretnének még látni. Ha meg a statisztikákhoz folyamodunk, azok azt mutatják, hogy az utóbbi két évadban megduplázódott a közönségünk száma. Csupán januárra már 27 előadásunk le van szerződtetve. Olyan székelyföldi városokban, ahol 2007-ben csak másfél ház előtt játszottunk, a tavaly már négy zsúfolt házunk volt, az idei kabarét pedig már startból öt előadással hirdettük meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.