Hirdetés

Nép- és filmzene a téren

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Goran Bregovics és zenekara, a Wedding and Funeral Orchestra lesz a Nagyváradi Ősz sztármeghívottja. A világhírű zenész és kísérői szeptember 20-án este lépnek fel a városháza előtti téren.

Gazda Árpád

2008. szeptember 11., 00:002008. szeptember 11., 00:00

Szent László téri fellépésével régi unszolásnak tesz eleget Goran Bregovics, a nagyváradiak ugyanis már több mint egy éve latolgatják annak esélyét, hogy mikor élvezhetik élő koncerten a balkán népzenéből ihletett, egyedi módon átírt és feldolgozott, a színpadon virtuóz tempóban előadott dallamokat. A világfesztiválok szervezői azonban kézről kézre adják a zenész-zeneszerzőt, így Bregovics zsúfolt programjára hivatkozva sorra utasította el a meghívásokat. Közelgő váradi estje valójában a szerencsének köszönhető: a sztár szeptember 19-én Bukarestben koncertezik, másnapra tervezett fellépése viszont elmarad, így ellátogathat a Körös-parti városba. A Nagyváradi Ősz szervezői ugyan titokban tartják Bregovics honoráriumát, de bizonyára tetemes összegről lehet szó, hiszen emiatt visszamondták az East 17 zenekar és Dr. Alban fellépését.

Vitatott és imádott dallamok

A Szarajevóban született Goran Bregovics tizenhat évesen cserélte komolyzenei tanulmányait rockkoncertekre és hegedűjét gitárra. A legendás etnorockzenekar, a Bijelo Dugme tagjaként egy tucat albuma jelent meg, míg a jugoszláviai háború közeledtével fel nem oszlott a csapat. Filmzenéket barátja, Emir Kusturica rendező biztatására, na meg a megélhetés kényszeréből kezdett írni. Első közös munkájuk, a Cigányok ideje című film azonnal világsikert hozott a párosnak, olyan sztárok énekelték Bregovics számait, mint Iggy Pop az Arizonai álmodozók című filmben, Scott Walker a Toxic Affairben, Ofra Haza a Queen Margot vagy Cesaria Evora az Underground című mozgóképekben. A filmzenék betétdalai – a Mesecina, a Djurdjevdan, az Ederlezi vagy a Kalahsnikov – önálló slágerek lettek, és meghódították a világot. Ennek ellenére az utóbbi időben több kritikus is támadta Bregovics művészetét, felróva, hogy sajátjaként tüntet fel olyan balkáni népzenéket, amelyeknek valójában csak a feldolgozója.

Fergeteges buli várható

A Nagyváradi Ősz második napján színpadra lépő zenész és bandája, a Wedding and Funeral Orchestra (kb: „menyegzői és temetési zenekar”) jó eséllyel arat majd hangos sikert a váradi publikum előtt. A rézfúvósok, ütősök, vonósok és szólisták huszonöt-harminc fő alatt általában nem állnak színpadra, az általuk megszólaltatott koncertprogram pedig rendszerint tartalmazza a Bregovics-életmű legtöbb slágerét. n Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés