Hirdetés

Neoton Família: emlékszel még?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Ötezer ember tombolt a kolozsvári sportcsarnokban a rendhagyó farsangon Már jó ideje színpadon volt a Neoton Família, amikor a kolozsvári sportcsarnok előtt még mindig bejutni vágyó százas tömeg vitázott az ajtóban álló szervezőkkel. Az utóbbiak azonb

2006. február 27., 00:002006. február 27., 00:00

A Kolozs megyei RMDSZ szervezte farsangi bál keretében rendezett koncerten tíz év körüli gyerekektől huszonéveseken át egészen hatvanasokig valamennyi korosztály képviseltette magát. Sőt akadtak fiatal házaspárok, akik két-három éves kisgyereküket is elhozták a farsangi bál fénypontjának szánt koncertre. Nem is csoda, hiszen a Neoton dalai az ifjúságról, a szerelemről, az élet nagy bolondságairól szólnak, mindegyikünkben felidézik a már elmúlt, vagy csak múlófélben lévő boldog időket. Fülbemászó, ritmusos dalaikkal pedig azokat is elvarázsolják, akik a „könnyű” szerelmi dalokat csak ajkukat biggyesztve képesek hallgatni.
A nagy slágereket énekeljük el, ígérte Csepregi Éva az előadás előtti sajtótájékoztatón, és így is volt. Sorban hangzottak fel a 70-es, 80-as évek nagy dalai: az I love you, a Holnap hajnalig, a Santa Maria, a Don Quijote, a Hétvégi motorozás, a Pago, Pago – és a közönség lelkes tapssal és ovációval fogadta mindegyiket. Minden bizonnyal sokan voltak, akik megszorítva párjuk kezét odasúgták – inkább odakiabálták, mert a sok decibel mellett nem lehetett érteni a halk szót –, hogy „emlékszel? Ez a mi számunk...” És olyanok is akadtak, akik a mobiltelefon segítségével vonták be az eseményről távol maradt párjukat, barátaikat a tombolás hangulatába: a hívott fél néhány perc erejéig „élőben” hallhatta az előadást. A lassúbb számoknál apró fények gyúltak a közönség soraiban: a magasban lengetett kezekben öngyújtók és – a 21. század technikai vívmányai – a kék fénynyel égő „lézeres” ceruzalámpák erősítették a „jaj, de jó, hogy itt lehetek” hangulatot.
A visszatapsolásokkal együtt közel kétórás előadás egyik erőssége az élő jelleg volt. Valószínűleg a live show követelte megerőltetésnek köszönhető a koncert közepe táján felhangzó, szintén nagy sikert arató negyedórás dobszóló is. Ez idő alatt az együttes tagjai mind eltűntek a színpadról, Bardóczi Gyula egyedül tartotta a frontot, amíg a többiek felfrissültek.
Az előadást megelőző sajtótájékoztatón az egyik román újságíró megkérdezte a csapat tagjait: hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy eddig egyetlen román együttesnek sem sikerült zsúfolásig megtöltenie a kolozsvári sportcsarnokot. A Neoton a koncerten adott csattanós választ, s megígérte, hogy még visszatérnek. Talán nem kell újabb 25 évet várniuk a kolozsváriaknak az ismételt emlékidézésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés