2011. szeptember 19., 09:102011. szeptember 19., 09:10
Megnyitóbeszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter kiemelte a magyar huszárság egyedülálló bátorságát és szokatlan harcmodorát, amellyel a történelem során kialakította Európa és az egész világ harcmodorát. „Lovas nemzet voltunk, és talán egyszer ismét lovas nemzetté válunk” – mondta a miniszter, hozzátéve: a Nemzeti Vágta sokat tesz azért, hogy a lovaglásról Magyarország jusson a többi ország sportolni vágyóinak eszébe. Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya üdvözölte az ünnepet, kiemelve annak közösségformáló és a lovassport népszerűsítésében elért eredményeit, hangsúlyozva, hogy az első Nemzeti Vágta óta tizenkét új versenypálya épült Magyarországon és a határokon túl.
A Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség lovasai látványos felvonuláson, az egyes történelmi korszakok öltözékében mutatták be a magyar huszárság történelmének fontos állomásait. A Hősök terén felállított pálya körül összegyűlt érdeklődők megfigyelhették többek között az 1848–49-es szabadságharc huszárjainak, valamint a kuruc lovasoknak az öltözékét és díszes lovaikat is. A látványos felvonulás után a Nemzeti Vágtán megmérkőző települések lovasai az általuk képviselt közösség lobogójával vonultak fel, hogy hivatalosan is letegyék a verseny idejére szóló esküjüket.
Szombaton tizenkét előfutamot tartottak, amelyek első és második helyezettjei jutottak tovább a vasárnapi középfutamokra. A középfutamok nyertesei vehettek részt aztán az esti – lapzártánk után véget ért – döntőn, amelynek győztese tízmillió forintot nyert.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.