2009. október 26., 15:092009. október 26., 15:09
Az amerikai kereskedelmi minisztérium és az internetes domainneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) szöuli tanácskozásán döntenek majd az angolon kívüli beviteli formákról.
Ettől a lépéstől az internet sokkal nyitottabb lehet, mert a bővített címbeviteli szabványtól nem csak azoknak lesz könnyebb, akik nem tudnak angolul, hanem azoknak is, akik még a latin ábécét sem használják. Az arabtól kezdve a görögön át cirill, hindi, vagy akár a kínai írásjelekkel is megadhatók lesznek majd a böngésző címsorába írható hivatkozások.
„Technikailag ez jelenti majd az internet történelmében a legnagyobb változást” - mondta Peter Dengate Thrush, az ICANN tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy ezt a technológiailag elképesztően bonyolult lehetőséget várhatóan a konferencia záróülésén, pénteken hagyják jóvá.
A világ 1,6 milliárd internetezőjének több mint fele a latintól eltérő karakterkészleteket használ - magyarázta Rod Beckstrom, az ICANN vezetője, aki szerint a világháló további terjedése szempontjából is rendkívül fontos, hogy bővítsék a beviteli módokat. „Három-öt évvel korábban sokan vélték úgy, hogy az angol ábécétől eltérő beviteli formák megvalósítása megoldhatatlan kihívást jelent a szakemberek számára” - idézte Beckstrom a szkeptikusok korábbi véleményét.
A karakterkészletek közötti fordítást végző rendszer néhány éve már tesztüzemben működik, így a bevezetésnek az ICANN vezetője szerint nem lehet akadálya.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.