
Fotó: MTI
2010. augusztus 17., 09:232010. augusztus 17., 09:23
A legtöbben szombaton szórakoztak a Szigeten, akkor 72 ezren voltak kint, ami csaknem elérte a 75 ezres telt házat, a vasárnapi zárónapon pedig 69 ezren szórakoztak a helyszínen.
A Sziget Fesztivált tizennyolcadik alkalommal rendezték meg, és – ahogy Gerendai Károly ügyvezető közölte – várhatóan idén is nyereséges lesz. Szeles Géza, az egészségügyi szolgálat vezetője arról számolt be, hogy a fesztivál idején mintegy 2500 embert kellett az ambulancián ellátni, a Sziget egyéb részein pedig további ezret. A tervek szerint öt nap alatt bontják le a technika nagy részét, a „teljes levonulás” nyolc-tíz nap alatt történik meg, ezalatt több ezer köbméter szemetet kell eltávolítani.
A sziget egy fővárosi közpark, amelynek helyreállítási folyamata több részből áll. Ide tartozik a szigeten található közforgalmi utak esetleges sérüléseinek kijavítása, valamint a zöld terület rekultivációja, a füvesítés, a cserjék ültetése. A Főkert az eredeti állapot visszaállítását követeli meg, a fű már a téli fagy beállta előtt meg tud annyira erősödni, hogy tavasszal már szép gyep alakul ki a területen.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.