2011. április 19., 08:492011. április 19., 08:49
Elméletét Az utolsó vacsora rejtélye című könyvében vázolta fel. A brit tudósnak, amennyiben elmélete megerősítést nyer, sikerült megoldania a bibliakutatók által az Újszövetség „legbonyolultabb” problémájának nevezett kérdést, nevezetesen azt, hogy míg Máté, Márk és Lukács evangéliumában az utolsó vacsora egybeesett a zsidó húsvét, a pészah beköszöntével, János apostol szerint Jézust egy nappal az ünnep előtt ítélték el és feszítették keresztre. Mint Colin Humphreys rámutat, az ellentmondást az okozza, hogy a későbbi kutatók nem értették, értik a Kr. u. I. évszázad életét. A professzor szerint Máté, Márk és Lukács más naptárat használt, mint János: Kr. u. 33-ban, amikor már széles körben elterjedt a holdnaptár, némely csoportok még alkalmazhatták az ősi, a babiloni fogság idejéből származó zsidó kalendáriumot, és Jézus tanítványaival eszerint ülhette meg az ünnepet. Amennyiben az utolsó vacsora a feltételezettnél egy nappal korábban volt, ez megmagyarázhatná az újszövetségi szövegek másik ellentmondását is, azt, hogy hogy lehetett annyi eseményt a „csütörtök” esti lakoma és Jézus nagypénteki keresztre feszítése közé besűríteni. Ez azt jelentené, hogy Jézus letartóztatása, kihallgatása és elítélése nem egyetlen éjszaka leforgása alatt történt meg, hanem valamivel hosszabb időt vett igénybe.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!