2012. július 10., 06:352012. július 10., 06:35
A testvér szerint a családban mindenki időskori demenciában szenved, már neki magának is vannak kisebb emlékezetproblémái, híres bátyjánál azonban egészen komolyak a tünetek.
Elmondása szerint Latin-Amerika leghíresebb írójánál az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, miután nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak.
A kolumbiai és a mexikói sajtó beszámolói szerint Jaime Márquez cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az író halálán volna, és már beszélni sem tudna. Mint mondta, az emlékezetvesztéstől eltekintve bátyja egészségi állapota „kielégítő”. Arra a kérdésre azonban, hogy várhatók-e újabb művek az 1982-es irodalmi Nobel-díj birtokosától, határozott nemmel válaszolt. Mint elmondta, naponta felhívja a bátyját, hogy felfrissítse az emlékezetét.
Míg Jaime Kolumbiában él, Gabriel Márquez már 1961 óta Mexikóvárosban lakik feleségével, Mercedesszel. 85. születésnapját márciusban ünnepelte író- és művész-barátai társaságában. Az író egészségi állapotát illetően már hosszabb ideje folynak a találgatások, s tény, hogy Márquez már évek óta nem publikált. Gabriel García Márquez leghíresebb regényéből, a Száz év magányból több mint 30 millió példányt adtak el a világon.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).