
Koltay Gábor
Fotó: Színház.hu
A Trianon című rockopera nem csupán az 1920-as békeszerződésről szól, hanem arról is, hogy miként próbálta feldolgozni a magyar társadalom a békekötés következményeit az elmúlt csaknem 100 évben - mondta az MTI-nek Koltay Gábor, a nagyszabású darab rendezője.
2018. április 21., 15:092018. április 21., 15:09
A rockoperát június 22-én és 23-án mutatják be a fővárosi Hősök terén. A több száz szereplőt felvonultató darab zenéjét Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője szerezte, a szövegkönyvet Koltay Gábor emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével állította össze.
A két évvel ezelőtt bemutatott Itt élned, halnod kell című történelmi rockmusicalhez képest a Trianon jobban épít majd a színészi játékra, ugyanakkor megmaradnak a grandiózus, tablószerű nagy jelenetek is - fűzte hozzá.
benne az EU-csatlakozást és 2010-et, amikor az Országgyűlés megszavazta a nemzeti összetartozás napját, a Trianon-emléknapot.
Bár iszonyatosan nehéz, a rendező szerint fel kell oldani a csaknem 100 éve aláírt trianoni békeszerződés okozta történelmi traumát. Úgy vélte, Trianonnal kapcsolatban mindig sok volt a szenvedély, a félreértés és a hazugság, minden 20. századi politikai berendezkedés a saját íze szerint értelmezte a történelmi eseményt és következményeit.
segítő kezet nyújtva a határon túl élő közösségeknek, hogy a lehető legteljesebb élhessék meg magyarságukat. Mindebben a rockopera is segíthet azzal, hogy érzelmileg átélhetővé teszi és ösztönzi a trauma kibeszélését.
Az Esztrád Színház produkciójában színpadra lép mások mellett Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Makrai Pál, Sipos Imre, Benkő Péter, Palcsó Tamás, Rudán Joe, Varga Szabolcs és Varga Vivien is. A produkcióban tizenöt énekes, húsz színész, kétszáz táncos, száz statiszta, harminc lovas és negyven artista fog közreműködni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!