Hirdetés

Naponta fogyaszt alkoholt az uniós állampolgárok 12 százaléka

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Az Európai Unióban az összlakosság 8,4 százaléka, minden tizenkettedik felnőtt naponta fogyaszt alkoholt – derül ki az unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatalának a 2019-es adatokon alapuló, pénteken közzétett felméréséből.

MTI

2021. augusztus 06., 13:482021. augusztus 06., 13:48

A naponta alkoholt fogyasztók aránya Portugáliában a legmagasabb, ahol a lakosság egyötöde – 20,7 százaléka – iszik napi szinten, ezt követi Spanyolország és Olaszország 13, illetve 12 százalékkal. Ez az arány Lettországban és Litvániában a legalacsonyabb, csupán 1 százalék. Ugyanakkor az is kiderül a felmérésből, hogy e két balti államban a legmagasabb a heti és havi szinten italozók száma, 31,1 és 31,3 százalék.

Az uniós tagállamok közül Horvátországban volt a legmagasabb az olyanok aránya (38,3 százalék), akik soha, vagy legalábbis egy év alatt egy alkalommal sem fogyasztottak alkoholt.

Hirdetés

A túlzott ivászat Dániában, Romániában és Luxemburgban a legmagasabb,

ezekben az országokban a legjellemzőbb a legalább havonta egyszeri nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, ezen államok lakosságának 38 százaléka, 35 százaléka, illetve 34 százaléka fogyaszt alkoholt így. Magyarország ezen a téren a 27 uniós tagállam közül a 21-ik helyen áll,

a magyarok 13 százaléka „issza le magát” havonta egy alkalommal.

A súlyos epizódszerű alkoholizáláson az egy alkalommal több mint 60 gramm tiszta etanolnak megfelelő mennyiség fogyasztása értendő.

A felmérésből kiderül az is, hogy valamennyi uniós tagállamban a férfiak gyakrabban isznak alkoholt, mint a nők. A legnagyobb nemek közötti különbség a napi fogyasztás tekintetében Portugáliában (33,4 - 9,7 százalék) és Spanyolországban (20,2 - 6,1 százalék), a heti fogyasztás terén pedig Romániában (32,2 - 6,6 százalék) és Szlovákiában (30,6 - 8,8 százalék) volt tapasztalható. A havi fogyasztás aránya azonban viszonylag egyenlő volt a nemek között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre

Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
Hirdetés
Hirdetés